Kubica: Az F1-et Le Mans-nal összehasonlítani olyan, mint egy sprintert egy maratonistával

Robert Kubica, a lengyelek nagy kedvence nemsokára megejti majd debütálását a legendás Le Mans-i 24 órás futamon. Érzése szerint a hosszútávú versenyzés és a Forma–1 két teljesen másik kávéház, ezért nincs sok értelme az összehasonlításoknak.

#41 Team WRT Oreca 07 - Gibson LMP2 of Robert Kubica, Louis Delétraz, Yifei Ye

Fotót készítette: Rainier Ehrhardt

Kubica a belga Team WRT színeiben veti majd bele magát a kalandba az LMP2-es kategóriában. Az utóbbi időben egyre több sportautós versenyen vesz részt, hiszen az F1-es visszatérés már nem valószínű az ő esetében, miután 2019 végén távozott a Williamstől.

Egy szezont eltöltött a DTM-ben is, utána pedig a WRT-hez került, és az Európai Le Mans-szériában vitézkedik azóta. Most azonban lehetősége nyílik végre belekóstolni a 24 órás futamba is, amit már nagyon várt.

A lengyel a MotorsportWeeknek nyilatkozott a vasárnapi tesztnap során, és elmondta, hogy a megbízhatósági viadalok teljesen más világot képviselnek a Grand Prix-versenyzéshez képest. „Itt minden más. Olyan, mintha a sprintfutókat hasonlítanánk össze a maratont futókkal.”

További híreink:

„Ők nem is néznek ki egyformán, mert ha sprinter vagy akkor úgymond teljesen másfajta testfelépítésre van szükséged. Lényegében ugyanaz a sport, de mégis teljesen eltérő, másfajta megközelítésre van szükség. Amikor te vezeted az autót, persze mindent ki akarsz hozni belőle, de nem vállalhatsz túl sok rizikót sem.”

„Mindenre gondolnod kell, sok dolog történhet meg, és meg is fog történni a futam alatt. Ezzel persze mindenki tisztában van, de összességében tehát jóval több a különbség, mint a hasonlóság a két szakág esetében” – magyarázta Kubica.

Mivel nem sok ehhez hasonló versenyen indult eddig, az egyszeres F1-es futamgyőztes reálisan szemléli az esélyeit, és nem tűz ki óriási célokat maga elé. „Elsődlegesen be szeretném fejezni a versenyt. Mindezt pedig komoly problémák nélkül akarjuk megtenni.”

 

„Hiányzik a tapasztalat. Viszonylag fiatalok is vagyunk, én is annak számítok a hosszútávú megmérettetéseken. Idén indultam a Daytonai 24 óráson, de másfél óra után fel kellett adnunk, szóval még sosem tapasztaltam meg egy teljes hétvégét.”

Kubica egyébként F1-es karrierje során sosem gondolt igazán ehhez hasonló lehetőségre, mióta azonban csak az Alfa Romeónál tölt be teszt és tartalékos szerepet, jobban megnyíltak előtte az utak, és ő is komolyabban kezdte venni a dolgokat.

„Mindig is nagyon tiszteltem ezt az eseményt, de amikor sprintfutamokon veszel részt, vagy az F1-ben vagy, nem Le Mans lesz az elsődleges célod. A Forma–1 után ez azonba egyfajta normális átállásnak mondható.”

Ismét felzúg Häkkinen 1998-as McLarene

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Hamarosan bejelentjük a pilótáinkat, vannak külsős alternatívák is
Következő cikk Norris már nem viccel... annyit 

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország