Kubica annyira a Williamsre koncentrált, hogy néha azt sem tudta, ki nyert egy-egy F1-es versenyen

megosztás
hozzászólás
Kubica annyira a Williamsre koncentrált, hogy néha azt sem tudta, ki nyert egy-egy F1-es versenyen
Szerző:
2018. dec. 9. 15:06

Robert Kubica 2019-ben visszatér a Forma-1-be. Idén tesztversenyzőként tevékenykedett a Williamsnél, amikor is egy futamon sem állhatott rajthoz, de így is kulcsszerepe volt a csapat mindennapjaiban. Azzal is tisztában van, az autó alapvető problémáit miért nem tudták megoldani.

Robert Kubica a német Auto, Motor und Sportnak adott interjút, melyben a beszélt a 2019-es visszatéréséről, és a 2018-as williamses szerepéről is. 

 Egy éve nézőként figyelheted a Forma-1-et - fájt, hogy ott kell lenned a paddockban, de nem vezethetsz?

"Ez nem egyszerű egy versenyző számára, de nem fájt, hogy nem versenyezhettem. Persze vannak versenypályák, ahol mindig is jól mentem, és ahol mindig is hiányzott a vezetés, illetve van néhány újabb aszfaltcsík, ahol pedig kipróbálnám, milyen menni - mint például Baku. Két dolog azonban segített: először is örültem neki, hogy része lehetek az F1-nek és ott lehetek a paddock-ban. Hosszú ideje nem versenyeztem az F1-ben. Igaz, most egy más pozícióba kerültem, de ha szenvedélyes vagy a sport iránt, akkor bárhogy élvezni tudod. Másodszor pedig nem kellene ezt mondanom, de az autónk nem volt a mezőny legjobbja. Ha a Williams egy erős középmezőnybeli autó lett volna, akkor talán jobban szenvedtem volna. Azonban nem szeretnék panaszkodni. Számomra ez az év jelentette az első lépést, hogy közelebb kerüljek a célomhoz." 

A garázsból milyen szemmel figyelted az edzéseket vagy a versenyeket?

"Nem úgy, mintha otthon a kanapémon ültem volna, és összeállt volna előttem egy összkép a versenyről. Vicces élménnyel gazdagodtam. Sok versenyen nem is tudtam, ki nyert. Ausztráliában 40 kör után vettem észre, nem is tudom, ki vezet. Többnyire csak a saját autóinkat követtem, és mivel elég ritkán kerültek képernyőre, sokkal inkább a köridőkre, az adatokra, és a rádióüzenetekre koncentráltam. Megpróbáltam elképzelni, hogy néz ki a mi versenyünk - ez pedig egy teljesen más nézőpont."   

Robert Kubica, Williams FW41

Robert Kubica, Williams FW41

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Barcelonában, a téli tesztek alatt vezethetted az autót. Azonnal érezted, hogy valami nincs rendben?

"Nagy reményekkel vágtunk neki az évnek, de a téli teszteket követően azonnal éreztem, hogy problémáink lehetnek. A mérnököknek néha több időbe telik, hogy az adatok alapján ezt beismerjék. Ez normális. Versenyzőként azonnal érzed a gyenge pontokat. Természetesen nem ismered az okokat, de tudod, az autó hogy reagál, és hogy kellene reagálnia. Bár hosszú időt a sporttól távol töltöttem, még mindig tudom, mi kell ahhoz, hogy gyorsan menj, és a legtöbbet hozd ki a csomagból."

Az autót fejlesztettétek a szezon során?

"Fejlesztettük az autót, de a fejlesztések során további gyengeségekre derült fény, melyeknek semmi köze nem volt a köridőhöz. Számunkra nagyon nehéznek bizonyult ledolgozni a hátrányunkat. A többiek is folyamatosan előreléptek, és bár a Sauber a szezont mögöttünk kezdte, hihetetlen tempóban fejlődtek, és a végén bekerültek a középmezőnybe. A legfontosabb a számunkra, hogy tanuljunk az idei hibáinkból, és megalapozzuk a 2019-es autónkat, hogy ugyanezen hibák ne ismétlődjenek meg."

Az autó problémái túl nagynak bizonyultak ahhoz, hogy egy szezon alatt megoldjátok?

"Egy nagy problémával szembesültünk, mely hátráltatott minket a szezon során, és hatással volt a köridőre. Más gondokat megoldottunk. Azonban ha az autó összetett területén szembesülsz problémával, akkor arra kell koncentrálnod. A Williams egy kemény, de fontos szezonon van túl. Megértettük a hibáinkat, és most tanulnunk kell belőlük, nehogy megismétlődjenek."

Robert Kubica, Williams Martini Racing

Robert Kubica, Williams Martini Racing

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Te ehhez hogy járultál hozzá?

"Többet is tehettem volna, de mivel olyan elfoglaltak voltunk a probléma megoldása miatt, kijöttem a lendületből. Talán a versenyzők érzéseire jobban is lehet hagyatkozni, és akkor gyorsabban lehet reagálni is. Nem én építettem az autót, de néha egy versenyző hamarabb látja a gondot, mint a világ legjobb mérnöke. Mindenesetre jó előrelépést értünk el, különösen a szezon második felében, kifejezetten a szimulátorban. A szezon elején még korrelációs problémákkal is szembe kellett néznünk. Ez az eltérés a valóság és a szimulátor között a végén az autó rossz megítéléséhez vezetett. Tényleg azt hittük, jó autónk van. A szimulációkat más részlegek adatai is alátámasztották. Időbe telt, mire mindent átláttunk. Ha a Williams továbbra is ezt az irányt követi, akkor egy erős gépünk lehet." 

Más versenyszériákban miért nem versenyeztél a williamses tesztpilótai pozíciód mellett?

"Szerettem volna jó munkát végezni a Williamsnél, és ez elég elfoglalttá is tett. Az évnek voltak olyan szakaszai, amikor csak egy napot töltöttem otthon. Így nem lehet versenyezni közben, és a Williamsre szerettem volna koncentrálni. Jó lehetőségnek bizonyult a számomra, hogy megértsem, milyen a modern Forma-1. A sport ma már nagyon más, mint az én időmben. Ma már a gumimenedzsment és a hatékony üzemanyagfelhasználás fontos részét képezik a versenynek. Ha idén nem áldoztam volna ennyi időt a sportra, akkor ezt ma nem tudnám. Ez is a céljaim között szerepelt: hogy naprakész legyek."

Grosjean úgy érzi, Alonsóhoz hasonló megközelítéssel versenyez

Előző cikk

Grosjean úgy érzi, Alonsóhoz hasonló megközelítéssel versenyez

Következő cikk

Verstappen: El tudom ismerni, ha hibáztam

Verstappen: El tudom ismerni, ha hibáztam
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Robert Kubica
Csapatok Williams
Szerző Zajos Klára