Kubica a visszatéréséről: nem kaptam meg a megérdemelt elismerést

Robert Kubica a 2000-es évek végén az egyik legnagyobb F1-es tehetségnek számított, de aztán egy ralibaleset kettétörte karrierjét. 2019-ben azonban ennek ellenére is sikerült visszatérnie az F1-be, de a második időszak sajnos nem tartott számára sokáig.

Robert Kubica, Reserve Driver, Alfa Romeo F1 Team

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Ha nincs az a 2011 februári baleset, Kubica karrierje vélhetően egészen máshogy nézne most ki. Már csak azért is, mert előszerződése volt a Ferrarival 2012-re. A lengyellel a RacingNews365 készített interjút a Magyar Nagydíj szombatján.

A beszélgetés központi témája a 2019-es visszatérése volt, amikor a Williamsnél kapott ismét lehetőséget a bizonyításra, de a csapat akkori autója messze a mezőny legrosszabbja volt, így Kubicának nem volt sok esélye, hogy megmutassa, még mindig képes nagyot alkotni.

„A 2011-es balesetem után nem mindig hittem, hogy lehetséges a Forma–1-es visszatérés, ezért az, hogy sikerült, karrierem legnagyobb sikerének számít. Kár érte, hogy az autó nem volt versenyképes, mivel így a rajongók nem sok mindenre emlékeznek belőlem abból az évből.”

„Emellett azt is sokan elfelejtik, hogy én voltam az, akinek sikerült egy bajnoki pontot szereznie, és az egyáltalán nem volt könnyű azzal az autóval. Még mindig büszke vagyok rá a Német Nagydíjról, fontos pontja volt az a pályafutásomnak.”

„Az volt a csúcspontja annak a hosszú útnak, melyet az F1-es visszatérésem jelentett, vagy hogy egyáltalán visszatértem az életbe. Sajnos azonban kevesek emlékeznek csak rá, de ez már csak ilyen a Forma–1-ben.”

Még több F1 hír:

„Kár ezért, de ugyanakkor fel kell ismerni, hogy sokan azt sem tudják csinálni, amit most én csinálok a súlyos balesetet követően. A végén még egy F1-es autóba is vissza tudtam ülni, miközben a nulláról kellett kezdenem az incidens után.”

„Mindent elölről kellett megtanulnom, de lépésről lépésre sikerült, és még vissza is utasítottam néhány korábbi F1-es ajánlatot. Akkor a testem még nem állt rá készen, és vélhetően sok sebet sértettem volna fel, ha akkor megpróbálom” – magyarázta Kubica a nehézségeiről.

A gyógyulás folyamata természetesen nehéz volt a lengyel számára, hiszen ő egy vérbeli versenyző, aki továbbra is a legnagyobb kategóriáról álmodott. „Természetesen jó érzés F1-es autót vezetni, de fel kell rá készülnöd. Most el tudom végezni a munkám az Alfa Romeo számára, és fantasztikus vezetni azt az autót.”

„Most már persze nagyon kevés idő van vezetni, mert nincs korlátlan tesztelés, és ezért nem is egyszerű dolog csak úgy beülni hónapok után egy F1-es autóba. Nekem azonban még mindig megy, és minden egyes alkalommal élvezem.”

Az oldalvonalon lenni viszont továbbra is fájdalmas számára. „Nem könnyű figyelni a többieket versenyezni. Főleg úgy, hogy néha vagy olyan gyors, mint ők, vagy gyorsabb is. Szeretnék egy újabb szezont futni, de reálisan nézve ez már nem fog összejönni, pedig a lehető legrosszabb szituációban is megmutattam, hogy lehetséges a visszatérés.”

 

Kubica úgy érzi, ha a 2019-es Williams egy jobb autó lett volna, talán még ma is a mezőnyben lenne. „Elképesztően nehéz szezon volt, és megnehezítette számomra, hogy folytassam a versenyzői karrierem.”

„Ha jó autóm lett volna, akkor még mindig az F1-ben vezetnék, de sajnos ez nem így működik. Kemény világ ez, ahogy minden sport, de én továbbra is elmondhatom, hogy a visszatérésem volt a legnagyobb sikerem valaha. Ezzel viszont az F1-es rajongók vélhetően nem értenek egyet. Szerintük szörnyen rossz voltam 2019-ben.”

Úgy érzi, egyszerűen nem kapta meg a kellő elismerést akkoriban. „Az az egyetlen bajnoki pont igazán fontos volt nekem a megtett utat követően. Sajnos azonban hamar elfeledkeztek róla, már csak azért is, mert másokat kizártak, és így kaptam meg a pontot.”

„Ez viszont nem von le semmit az értékéből. Ahogy sok másik élsportoló, úgy én sem kaptam meg a megérdemelt elismerést. Én magam is másként tekintek már a sportolókra. Az én szememben egy kerékpáros, aki utolsó lesz, továbbra is egy kiba***tt jó sportember, akit nagyon is tisztelek.”

Kubica igazából tehát csak azt sajnálja, hogy visszatérésekor nem mutathatta meg igazán, hogy mire képes, az F1-es világ pedig hamar túllépett rajta. Ő azonban már azért is hálát ad, hogy egyáltalán életben lehet súlyos balesete után.


Összefoglaló az idei Spái 24 órás futamról

Az Alpine hiszi, hogy jövőre legyőzik majd a tőlük távozó Alonsót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 egész éves programokat tervez Las Vegasba
Következő cikk Szafnauer: milliókat költöttünk Piastrira, ha elmegy, kártérítést követelünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország