Kubica: A tét 2022-ben még nagyobb lesz, készen állok beugrani

Robert Kubica szerint az idei szezonban még nagyobb a tét, mivel egy teljesen új korszak indul a Forma–1-ben.

Robert Kubica, Alfa Romeo C42

Robert Kubica, Alfa Romeo C42

Alfa Romeo

Egy új korszak, amelyre már régóta készülnek, és az Alfa Romeo azt reméli, hogy visszatérnek a Forma–1 középmezőnyébe, és onnan indulnak el az élmezőny felé. Ez a csapatot erősen hátráltatta, és ez meg is látszott az eredményeken.

A 2021-es pilóták, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi mindössze 13 pontot szereztek, és a konstruktőri bajnokság kilencedik helyén végeztek. Kubica bízik abban, hogy a csapata szenvedése nem volt hiábavaló, mivel ez azt jelentette, hogy az Alfa Romeo teljes figyelmét az idei C42-esre összpontosíthatja.

„Egy új szezon kezdete mindig olyan időszak, amikor az elvárások, a remények és a tervek összeérnek. Idén még nagyobb a tét, hiszen az új szabályokkal egy kicsit az ismeretlenbe ugrunk. Hihetetlenül sok munka van ebben az autóban, a C42-esben, és már alig várom, hogy lássam, mit tud elérni vele a csapat" - mondta az Alfa tartalékpilótája.

Még több F1 hír:

A 37 éves lengyel versenyző továbbra is az Alfa Romeo hivatalos teszt- és tartalékpilótájaként tevékenykedik idén is.

„Az a célom, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsam az autó fejlesztéséhez. Tudjuk, hogy az autó életciklusainak ebben a szakaszában milyen nagya fejlődési mozgástér, és tudjuk, hogy minden egyes fejlesztés nagy változást hozhat, így a bázison végzett munka kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy a pályán eredményeket érjünk el“ - mondta a formulapassion.it-nek Kubica.

Kubica az elmúlt szezonban Raikkönen helyére ugrott be, miután a finn pozitív Covid-19 tesztet produkált. A Holland Nagydíjon a 15., Monzában pedig a 14. helyen végzett, mindkét futamon mindössze egy pozícióval maradt el Giovinazzitól.

Ez a két eredmény elég volt ahhoz, hogy a Haas versenyzője, Nyikita Mazepin előtt végezzen a bajnokságban. „Készen állok ismét beugrani, ha szükség lesz rám, azonban nem kívánok semmi rosszat Csounak és Valtterinek“ - tette hozzá.

A Mercedes érdeklődéssel figyeli a Red Bull autóját

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Szörnyű, hogy elszabadult a pokol Ukrajnában
Következő cikk Lehet, hogy nem minden csapat autója felel meg az új szabályoknak - német sajtó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország