Kubica a tempót hiányolja, Russell Headtől várja a csodát

A Williams lengyel versenyzője a Kínai Nagydíjon sem zavart sok vizet, de csapattársának sincs esélye a kiugró eredményre a britek autójával.

George Russell, Williams Racing FW42, leads Robert Kubica, Williams FW42

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Robert Kubica visszatérése óta csak szenved az F1-ben, a Williams lengyel versenyzője eddig minden futamon az utolsóként zárt, nem volt ez másképp Kínában sem. Bár Kubica ezúttal csak három századdal marad el csapattársától, George Russelltől az időmérőn, a versenyen ez a különbség már jóval nagyobb volt, és Kubica végül 16 másodperces hátránnyal zárt a csapatársa mögött az utolsó helyen.

 

"Amióta az új generációs autókat vezetem, mindig ez egykörös időmmel volt a több baj, a hosszú etapokon sikerült tartani a tempót. De most a tempó sehol, és az érzés pedig rosszabb, mint valaha" - jelentette ki lengyel, aki szerint a tavalyi autóval nem volt ennyi baja. "Mintha, amikor a teljesítmény csökken, vagy hűlnek a gumik, már nem tudnám vezetni az autót. Ahogy mondtam már, tavaly aggódtam a gyors köröm miatt, de a versenytempóval egyáltalán nem volt gond. Valójában éppen az volt a legerősebb pontom, de most ez teljesen elveszett" - mesélte csalódottan Kubica.

Még több F1 hír:

"Tíz évvel ezelőtt ilyen helyzetben még keményebben nyomtam volna, amíg le nem rongyolódik a kerék, vagy ki nem csúszok. Most azt érzem, semmit sem tehetek" - mondta végezetül a lengyel, akinek csapattársa, George Russell sem áll sokkal jobban három futam után.

Russell szerint ezúttal be kellett látni, hogy ennél többre nem képesek.

"A nap végén világos volt, hogy mi a tempónk, és reálisan kell ezt értékelni. Mivel ezen a szinten csak Kubicáéhoz hasonlíthatom a teljesítményem, örülök, hogy sikerült különbséget kiautózni ellene" - értékelt a lengyeléhez hasonló hangulatban Russell, aki azt reméli, hogy Bakuban sikerül előrelépni. "Jók az emlékeim Bakuból, ahol tavaly a Forma-2-ben nyerni tudtam, talán az volt a legjobb hétvégém tavaly."

Az F2 brit bajnoka azt reméli, hogy a Williams sokat profitál abból, hogy Patrick Head a csapat segítségére sietett.

"Nem dolgoztam korábban együtt vele, de mindenki a csapatnál róla beszél. Hiszem, hogy nagyszerű dolog, hogy nálunk van, összehozta a társaságot. Az eredményei önmagukért beszélnek, egy olyan szakembert a csapatban tudni, mint ő, nagy értéket jelent" - véli Russell a legendás szakember kapcsán.

Patrick Head, a Williams tanácsadója

Patrick Head, a Williams tanácsadója

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas rengeteg pontot veszít: mi történik?
Következő cikk Látványos videón, milyen kevés választotta el Bottast Hamiltontól a kínai időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország