Kubica a mai napig sajnálja, hogy 2008-ban nem fejlesztett tovább a BMW

Robert Kubica még ma is bánja, hogy 2008-ban nem tudott igazán harcolni a világbajnoki címért, miután a BMW a szezon felétől inkább a 2009-es szabályváltozásokra fókuszált.

Robert Kubica, BMW Sauber F1.08

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Robert Kubica az első Forma-1-es futamgyőzelme, a 2008-as Kanadai Nagydíj után 2 ponttal a vezetést is megszerezte az egyéni bajnoki pontversenyben, azonban mivel a BMW inkább 2009-re akart fókuszálni, az F1.08 teljesítménye folyamatosan visszaesett a szezon végére a McLaren, és a Ferrari mögé.

Kubica csak 3 dobogós helyezést szerzett a szezon második felében, és végül 23 ponttal a világbajnok Lewis Hamilton mögött 4. lett az egyéni bajnokságban, a BMW a konstruktőri 3. helyezést szerezte meg.

A 2008-as gazdasági világválság, és az elődjéhez képest rendkívül rosszul teljesítő autó miatt a BMW 2009 közepén bejelentette, hogy az év végén távoznak a sportból, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy zsákutcába futottak a léghűtésese KERS rendszer fejlesztésével.

Még több F1 hír:

Kubica már 2008-ban is azt mondta, hogy hiba volt az F1.08 fejlesztését abbahagyni, és ez a véleménye azóta se változott meg.

„Ezt ma is pontosan úgy gondolom, mint 12 évvel ezelőtt, mert azt érzem, az lehetett volna az igazi esélyünk, hogy harcoljunk a címért” – nyilatkozta Kubica a GP Racing-nek. „Nem a miénk volt a leggyorsabb autó, ez tény.”

„Nem tudom milyen okból, mások hibái miatt, és mert jobb munkát végeztünk náluk, a leggyorsabb autó nélkül is vezettük a bajnokságot.”

Robert Kubica

Robert Kubica

Fotó készítője: Dave Dyer

„Ki kell használnod a lehetőségeidet, mert sosem lehet tudni, hogy az élet mikor ad egy második lehetőséget. Találkoztam pár szerelővel, majd 10 évvel később, akik akkor velem voltak a BMW-nél, és ők is ugyanígy gondolják. Ők is nagyon sajnálják ezt, mert végül nem lett második esélyünk.”

„A Ferrari és a McLaren jobb volt bizonyos pályákon, de technikai problémáik, és hibáik voltak. Én is így szereztem meg a vezetést a bajnokságban, és maradtam a bajnoki küzdelemben egészen sokáig, a legjobb autó nélkül is.”

Robert Kubica, BMW Sauber F1.08

Robert Kubica, BMW Sauber F1.08

Fotó készítője: Sutton Images

„Emlékszem, hogy Fujiban 6. helyre kvalifikáltam magam, míg Nick (Heidfeld) a 16. volt. De már az első körben vezettem a versenyt, és végül 2. lettem. Biztos vagyok abban, ha ott lettek volna az autón azok a fejlesztések, amelyeket 3 hónappal korábban teszteltünk, akkor megnyertem volna azt a versenyt.”

„Még mindig nagyon sajnálom azt az évet, de kicsit úgy érzem, hogy szerencsés is vagyok, mert sok olyan tehetséges pilóta van akiknek nem is adatott meg a lehetőség, hogy ebben a helyzetben lehessenek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Norris már nagyon várja, hogy Ricciardotól tanulhasson
Következő cikk Kubica csak nevet azon, hogy korábban azt gondolta, milyen sűrű lesz a naptára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország