Kubica a jövő évi szerződése tudatában körözhetett az FP1-en

Robert Kubica is részt vett az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén. Idén már nem először, ezúttal azonban jövő évi pilótaállása tudatában körözhetett a lengyel.

Robert Kubica, Williams Racing

Robert Kubica, Williams Racing

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Robert Kubica, Williams FW41
Robert Kubica, Williams Racing
Robert Kubica, Williams FW41
Robert Kubica, Williams Racing

A lengyel pilótát csütörtökön jelentette be a Williams, miszerint George Russell mellett ő vezeti majd az istálló másik versenyautóját a 2019-es szezonban. Kubica így ennek tudatában vehetett részt az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén, ahol 26 kört tett meg a szabadedzés első szakaszában. Az esemény kapcsán természetesen többen megszólaltak.

Paddy Lowe, a csapat vezetője azt emelte ki, hogy jó újra Abu Dhabiban lenni, és egy újabb hosszú szezon végére érni. Kiemelte, hogy itt trükkös a szabadedzés, mivel az FP1 még forróságban, az FP2 azonban az estébe nyúlóan történik, utóbbi így reprezentatívabb a verseny szempontjából is. Ahogy mindig, így most is sokat kísérleteztek, mint Stroll, mint pedig Kubica esetében. Kiemelte, hogy ez volt "Robert harmadik FP1 eseménye idén, ami mindvégig így volt tervezve, de így különösen fontos volt, hogy bejelentettük őt a jövő évi szezonra. Sajnos a második szakaszon gyengébb teljesítményt nyújtottunk, pedig az ami jobban nyom a latba, szóval hosszú este áll előttünk, hogy javulhassunk a kvalifikációra."

„Remek sztori (az, hogy Kubica visszatér), de nekünk nem a sztoriról szól mindez”- mondta Claire Williams a Skynak. „Arról, hogy a legjobb versenyzőt válasszuk a következő évre George partnereként. Izgalommal tölt el mindez, nagyszerű, hogy tegnap bejelentettük, és már nagyon várom 2019-et. Mindez része a Williams kirakójának, hogy visszatérjünk oda, ahova vissza kell térnünk.”
A folytatásban megjegyezte, nem volt gond a kocsival az FP1-en. „Nem. A lista végén van, de nagyon más programon volt: Roberttel sokkal inkább a következő évre és a fejlődésre koncentráltunk.”

Maga Kubica a következőket mondta. "Eredményes szabadedzést zártunk. Már a jövő évre koncentráltunk, és sok adatot tudtunk gyűjteni. Nem volt könnyű, tekintve, hogy nem vezettem az autót 4 hónapja, de a teszt szempontjából jó volt a dolog. Várom a keddet és a szerdát, ahol újra autóba ülhetek, és tovább fejlődhetünk, útban Ausztrália felé."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „Igen, lehetséges, hogy tesztelni fogok a 2019-es McLarennel”
Következő cikk Mercedes: eddig úgy fest, rendben van Hamilton motorja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország