"Kritikus problémára" figyelmezteti a Red Bullt egy volt pilóta

A volt Forma-1-es pilóta, Karun Chandhok szerint Sergio Perez „kritikus problémát” okozhat a domináns időszakot 2024-re is kitolni igyekvő Red Bull számára.

Sergio Perez, Red Bull Racing

A csapat sorozatban kétszer tudott duplázni a Forma-1-ben, elsősorban háromszoros világbajnokuk, Max Vertappen révén uralva a mezőnyt. A tavaly év eleje óta tartott 36 versenyből 32-t ők nyertek, Verstappen 28-szor állhatott a dobogó legfelső fokára.

Perez azonban 2023-ban nem tud egyenletesen a dobogós helyeken végezni, a Katari Nagydíjon elért tizedik helyével az utóbbi öt futamon mindössze egy ilyen alkalom volt. A bajnokságban a második, azonban a csapat nem szeretné, tekintve az RB19 erejét, hogy elveszítse azt a Mercedes pilótájával, Lewis Hamiltonnal szemben, aki már a nyakába liheg.

Mivel az elmúlt versenyeken a Mercedes, a McLaren és a Ferrari is bizonyította, hogy erős párosuk van, a Sky Sports F1 podcastban szereplő Karun Chandhok nem tartja biztosnak, hogy a Red Bull számára fenntartható csak Verstappenre támaszkodni.

„Szerintem ez probléma. A különbség csak kisebb és kisebb lesz, minden szabályzati ciklusban így megy ez, egyre kevesebbet tudnak a csapatok előrehaladni, így azok is, akik a csúcson vannak. Ennél csak szorosabb lesz a bajnokság, szóval szükség van két olyan versenyzőre, akik pontokat tudnak szerezni.”

Mivel mindenki arra figyelt, hogy Verstappen sorozatban harmadik bajnoki címét ünnepelhette Katarban, a McLaren teljesítménye a háttérben maradt. Miután Oscar Piastri megnyerte a szombati sprintet, ő és Lando Norris sorban a második alkalommal állhattak párban a dobogóra, az ausztrál mindössze 4,833 másodperccel volt Verstappen mögött.

Miután az első körben összeütközött csapattársával, George Russell is remek teljesítményt nyújtott és megmutatta, mennyi van a Mercedesben. Perez mindeközben igyekezett gyenge időmérős teljesítményén javítani, de miután három ötmásodperces büntetést is kapott pályaelhagyásért, mindössze egy ponttal távozott Losailból.

„Az oké, hogy a bokszutcából rajtolt, de George az első körös balesete után ott volt vele. A tény, hogy George fel tudott zárkózni és a negyedik lett, mutatja, hogy egy gyors autóval pontokat, jobb eredményt kellene elérni. Egyelőre nem kritikus a probléma, de jövőre könnyen az lehet.”

Ezt érzi a Red Bull is, legalábbis Helmut Marko elég vészjósló nyilatkozatot tett a hét elején.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedesnek "semmi kontrollja sincs" a pilótái felett, további csatákat jósol a szakíró
Következő cikk Prost vészjósló kijelentése Verstappenről: a „türelmetlen gyerek” már a múlté

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország