Krack: nem a lottón nyerte az erős F1-es autóját az Aston Martin

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack szerint a szerencsének semmi köze ahhoz, hogy Fernando Alonso a 2023-as Forma-1-es szezon első 5 versenyén négyszer is dobogóra állhatott az AMR23-mal.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Fernando Alonso az idei negyedik harmadik helyét szerezte Miamiban egy „magányos” verseny után, amely alatt arra is volt ideje, hogy Lance Stroll előzései nézze a második szektor végén a lassú sikánoknál elhelyezett kivetítőn.

Miközben a Ferrari és a Mercedes formája nem csak szabadedzésről szabadedzésre, de versenyhétvégéről versenyhétvégére is elképesztő kilengésekkel ingadozik, Fernando Alonso stabilan ott tartotta az év első 5 versenyén az Aston Martint a Red Bull mögött.

Mike Krack csapatfőnök szerint ennek azonban a szerencséhez semmi köze, és rámutat arra, hogy következetes munkával milyen eredményt lehet elérni még a mai modern Forma-1-ben is.

„Ez is csak rámutat arra, hogy milyen erős csapatunk van” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Krack arra a kérdésre, hogy mi a konzisztens teljesítményük titka.

„Nem kockáztatunk, nem a lottón nyertük az autónkat, minden döntésünknek adatelemzések ágyaznak meg, csak így lehet valaki konzisztens.”

Krack ugyanakkor hozzátette, hogy ettől még a versenyhétvégéken élesnek kell maradniuk: a miami időmérőn Lance Stroll versenyhétvégéjét tönkretették az elhibázott gumistratégiájukkal.

„Nagyon hibáztunk az időmérőn, hiába fejlesztünk hatékonyan, ha a kivitelezés nem tökéletes.”

Az Aston Martin 2023-as autójának legnagyobb erőssége az, hogy rengeteg leszorítóerőt termelnek, ezt azonban viszonylag nagy légellenállás mellett teszik. Krack elismerte, hogy Monzában, Spában és Las Vegasban is szenvedhetnek.

A silverstone-i alakulat azonban 2022-ben remekül fejlesztett, és az év végére már rendszeresen a végül konstruktőri 6. Alfa Romeo előtt tudtak végezni. 2023-ban még nem került nagy újítás az autójukra, de Krack szerint egyelőre felesleges amiatt aggódniuk, hogy végül az „óriási újdongásokkal” készülő Ferrari vagy Mercedes előtt tudnak-e maradni: csak arra kell koncentrálniuk, hogy az eddigiekhez hasonlóan a lehető legtöbbet hozzák ki a rendelkezésükre álló csomagból.

Briatore: Leclerc nem versenyképes, ellentétben Sainzcal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: a Haasnak muszáj lesz javulnia ezen a területen
Következő cikk Ez a két pilóta is komoly esélyekkel pályázhat az AlphaTauri ülésére, ha kirúgják De Vriest

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország