Krack: egyértelműek a szándékaink, egy gyilkos ösztönnel rendelkező pilótát szerződtettünk

Az Aston Martin csapatfőnöke abban bízok, hogy Fernando Alonso leigazolása után a következő években felzárkóznak az élmezőny csapataihoz, nem véletlenül kötöttek több évre szóló szerződést a kétszeres világbajnokkal.

Mike Krack, Team Principal, Aston Martin F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy az idei szezon végén szögre akasztja a sisakot és elhagyja a száguldó cirkuszt, megüresedett helyére pedig Fernando Alonsót igazolta le az Aston Martin.

A pletykák szerint azért sikerült elcsábítaniuk a spanyolt az Alpine-tól, mert jelenlegi alakulata nem szeretett volna hosszútávú kontraktust kínálni neki, míg az Aston Martinnál kettő plusz egy évre írhatott alá.

Alonso döntését többen is megkérdőjelezik, hiszen az istálló mindössze egyetlen dobogós helyezéssel "büszkélkedhet", amióta a 2021-es szezon előtt Racing Pointból Astonná változtak volna, s jelenleg valóban úgy tűnik, mintha egy gyengébb autóra nyergelne át a kétszeres világbajnok.

Még több F1 hír:

Mike Krack viszont úgy látja, éppen Alonso szerződtetése lehet a siker záloga és a következő években elindulhatnak felfelé. „Bármi történjen is, tudod, hogy Fernando mindig minden belead, mindig száz százalékot nyújt és a maximumot hozza ki az autóból és a csapatból egyaránt. Egyszerűen megvan benne a gyilkos ösztön“ - mondta a csapatfőnök az istálló hivatalos honlapjának.

„Kivételes versenyzői képességekkel rendelkezik, a magabiztosság, az ösztön és az intelligencia félelmetes kombinációja. Fernando szerződtetése egyértelműen kifejezi az Aston Martin Forma-1-es szándékait. Nem azért vagyunk a rajtrácson, hogy meglegyen a létszám, hanem azért, hogy nyerjünk“ - folytatta Krack.

„Az élmezőnybe vágyunk és egy ilyen kaliberű versenyző csatlakozása nagy dicséret a csapat számára, azt mutatja, jó munkát végzünk. Nagy elvárásai lesznek az irányunkba, de egy többszörös világbajnoktól ez el is várható. Ő lesz a hajtóerő, hogy felemelkedjünk. Mint mindenki a csapatban, én is alig várom, hogy együtt dolgozzunk“ - tette hozzá a csapatfőnök.

A falban ért véget Raikkönen NASCAR-os kalandja

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mansell szerint a pilóták néhány futam után úgy néznek ki, mintha csak fodrásznál jártak volna
Következő cikk Giovinazzi két F1-es szabadedzésen is vezetheti a Haas 2022-es autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország