Krack bízik benne, hogy Stroll ott folytatja, ahol 2024-ben abbahagyta

Mike Krack nagy örömmel venné, ha Lance Stroll úgy kezdené a 2024-es szezont, mint ahogyan a 2023-as idényt befejezte. A csapatfőnök Fernando Alonsóra is kitért, akit továbbra is zseniálisnak tart.

Lance Stroll, Aston Martin F1 Team

Felemás idényt produkált idén az Aston Martin, hiszen míg Alonso odaért az egyéni pontverseny negyedik helyére nyolc dobogós helyezést szerezve, addig Lance Stroll többnyire csak küszködött, és részben miatta ment el a csapata konstruktőri negyedik helye.

Az idény végére azonban Stroll erőre kapott, hiszen a kanadai erős pontszerzős helyeken végzett, Braziliában még Alonsót is képes volt megszorongatni, elsősorban az időmérő edzésen. Ennek kapcsán Mike Krack elmondta, hogy a kanadainak annyi a dolga, hogy onnan folytatja majd 2024-ben, ahol 2023-ban abbahagyta.

„Lance nagyszerű helyen van. Nyugodt és magabiztos, látszik a testbeszédén. Nagyon lenyűgöző, ahogyan idén versenyzőként fejlődött” – vélekedett Krack az Aston Martin weboldalán megjelent interjúban.

„Bárcsak egy kicsit hosszabb lett volna számára a szezon, mert az utolsó futamokon nagyon gyors volt. Erre lehet építeni. Ennek kell most megtörténnie, csak ott kell folytatnia, ahol az idei szezonban abbahagyta. Sok kihívást leküzdött idén, és most nagyon felfelé ívelő pályán van.”

A 42 éves kétszeres világbajnokról csak szuperlatívuszokban tudott beszélni az Aston Martin csapatfőnöke pilóta, aki túlteljesítette az autója potenciálját azzal, hogy mindkét McLarent és mindkét Ferrarit képes volt megelőzni.

„Amit Fernando hozott nekünk, az egyszerűen kiemelkedő. Tovább hajt minket, és jobbá tesz minket, ez tényleg ilyen egyszerű. Rendkívül ambiciózus, és minden hétvégén a dobogós helyekért akar küzdeni.”

„A tapasztalat, amit hoz, felbecsülhetetlen, de az elkötelezettség is. Ő nem olyan versenyző, aki megjelenik egy versenyhétvégén, elvégzi a dolgát, majd eltűnik. Mindig van egy újabb kérdés, egy újabb WhatsApp-üzenet, amiben folyamatosan keresi azokat a dolgokat, amelyeken javíthatunk.”

Eközben az idén a Forma-1-ben bemutatkozó Liam Lawson elárulta, hogy hányas osztályzatot adná magának. Mint mondja, a 10-es mindig elérhetetlen, hiszen örökké van hova fejlődni…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A 2024-es F1-es pilóták magassága és súlya
Következő cikk Főként ez a két dolog motiválja még Hamiltont arra, hogy folytassa karrierjét

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország