Közösségi média: A fény a Forma-1-es alagút végén

Közösségi média: A fény a Forma-1-es alagút végén

A Forma-1 jelenléte a közösségi médiában a tavalyi szezonban, illetve idén drámaian fejlődött – a szurkolók legnagyobb örömére.

Mindenkinek megvan a véleménye a Forma-1 jelenlegi helyzetéről, de abban biztos, hogy mind egyet kell értsünk, hogy a motorsportok csúcsát jelentő széria nincs a legjobb formájában. Ahogy a mondás tartja: „A shownak folytatódnia kell…” vagyis a Forma-1 esetében: „A shownak folytatódnia kell… bármi történik is.”

Az összes problémától és gondtól eltekintve a 2015-ös szezon már javában zajlik, és a legtöbb csapat egyelőre életben van, és harcol a pályán.

Kétség azonban nem férhet hozzá, hogy a Forma-1 egy kemény időszakot él meg. A nézőszámok folyamatosan csökkennek mind a TV-ben, mind a helyszínen, a csapatok a túlélésért küzdenek, a pilóták támogatják a saját csapatukat, és rengeteg találgatás kering az éterben, hogy miként is alakul a száguldó cirkusz jövője.

Egy átlagos szurkoló megbocsájtja és maximálisan megérti, hogy a királykategória min megy keresztül.

A problémákat félretéve azt talán kijelenthetjük, ha mást nem is, legalább egy dolgot biztos, hogy jól csinált a Forma-1 – a közösségi média megmentette a sportot a még nagyobb válságtól. Bernie Ecclestone mindig is lebecsülte a közösségi média fontosságát, de a 84 éves milliárdosnak végül be kellett látnia, hogy ha kapcsolatot akar tartani a szurkolókkal, akkor nagyon is szükség van erre a médiumra.

A csapatok és a pilóták széles körben használják a közösségi médiát, és a szurkolók már konkrét számokban is mérhetők. A felületnek vannak előnyei és hátrányai, de ez csak a felhasználón múlik, hogyan hozza ki belőle a legtöbbet.

A Forma-1-es paddocknak a közösségi média nem csak arra nyújt megoldást, hogy promótálják magukat, de ezzel meg is ajándékozzák az átlagos szurkolókat a lelkesedésükért, és a kitartó támogatásukért. A szurkolóknak pedig kiváló lehetőséget nyújt, hogy beszélhessenek az imádott sportjukról, és elismerésben részesüljenek, amiért érdeklődnek a királykategória iránt.

A 2014-es szezon óta a Forma-1 megjelent a közösségi médiában. A Twitter használata a hashtagekkel, különleges képekkel, és ábrákkal még a kritikusokat is meggyőzte. A trend 2015-ben tovább folytatódik.

A Forma-1-nek van már hivatalos YouTube csatornája, ahol sosem látott videókat osztanak meg a múltból, illetve van Instagram fiókjuk is, a meglévő Twitter mellett.

Amit igazán jó látni, az az, hogy a Forma-1 bevonja a szurkolókat a Twitteren. Miután Ecclestone végre beadta a derekát, ez eddig ígéretes kezdésnek tűnik, de az továbbra is a jövő zenéje marad, hogy a sport mennyire tud kötődni a szurkolóihoz és hogyan tudja javítani a statisztikai mutatóit.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING