Előre kell menekülnie a Mercedesnek, különben komoly bajba kerül

A Mercedes 2018-as autója, a W09 egy aerodinamikai szempontból csúcsra járatott gépezet - ha egyedül tudja diktálni a tempót. Ausztráliában viszont Hamilton beszorult Vettel mögé, jött is a motor túlmelegedése.

Mercedes W09 extra cooling vents

Fotót készítette: Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A Mercedesnél 2014 óta megszokhatták: ők vannak legelöl. Ha nem is mindig, de az esetek igen nagy százalékában. A tavalyi volt az első olyan év, amikor legalább egyáltalán közepesen meg tudták szorongatni a németeket, de 2017-ben is Lewis Hamilton diadalmaskodott, így megmaradt a Mercedes száz százalékos mérlege a hibrid korszakban.

Szóval a Mercedes megszokta, hogy elöl van, így pedig arra gondoltak, nyugodtan tervezhetnek extrém kialakítású autót, például minimálisan kicsi hűtőnyílásokkal, úgyse lesz belőle probléma. Amennyiben a Mercedes elöl tud maradni, úgy ez a hozzáállás még mindig kifizetődő, azonban a 2018-as szezonnyitón Ausztráliában ezt a sokáig élen álló Hamilton nem tudta végig megcsinálni.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09
Messze a Mercedesé a legzártabb motorborítás a komplett mezőnyből

Fotó: Sutton Motorsport Images

A Mercedes autóján azt figyelhetjük meg, hogy a hátul lévő hűtőnyílások, ahol a motortér forró levegője tud távozni, az ésszerűség határait súrolóan kicsik, jól látszik rajtuk, hogy Toto Wolffék az autótervezés során abszolút a teljesítményt helyezték előtérbe. A macerás motorhűtéssel kapcsolatban a tesztek során még nem is voltak problémák, hiszen Barcelonában még a második héten sem volt igazán jó idő, ehhez képest az ausztrál szezonnyitón jóval melegebb volt a maga 38 fokos aszfalt-, és 24 fokos levegő hőmérsékletével.

Ezzel, valamint a ténnyel, hogy szerencsétlenségére pechesebb taktikája miatt beragadt Sebastian Vettel mögé, Lewis Hamilton nem is tudott mit kezdeni, így hiába próbálta támadni ferraris riválisát, egy idő után vissza kellett vennie, nehogy végzetesen túlmelegedjen az autójában dobogó motor. Ne feledjük, hét versenyhétvége a cél...

A Mercedes a motorborítás hűtőnyílását mindössze egyetlen "kopoltyúval" kompenzálta a Halo illesztésénél, hogy ott is távozhasson a meleg levegő, ráadásul anélkül, hogy az különösebben kártékony lenne a levegőáramlásokat tekintve. És akkor még ott van a kis rácsszerű hűtőnyílás-sor, amelyet tavaly több csapat többféleképpen próbált megoldani - a Mercedesnél például ez így néz ki jelenlegi állapotában.

Mercedes W08, feritoie aggiuntive ai lati dell'abitacolo
Hűtőnyílások az autó oldalán

Grafika: Giorgio Piola

A Mercedes tavaly a két legmelegebb versenyen, a Magyar és a Maláj Nagydíjon volt kénytelen extra hűtőnyílásokkal operálni, ezzel kapcsolatban elővett olyan megoldásokat is, amelyeket a Williamsnél figyelhettünk meg nem olyan rég. Ha már a cápauszonynak és a rajta látható hűtőkémények 2018-ra már le kellett kerülnie a szabályok értelmében...

Williams FW38, presa di raffreddamento (le frecce indicano gli extra slot verticali di raffeddamento)
A Williams FW38 hűtőnyílásai, piros nyíllal jelölve az extra hűtési kísérletek

Grafika: Giorgio Piola

A Williams 2016-os autóján, az FW38-ason a fenti grafika szerint oldotta meg a hűtést, azóta viszont más szelek fújnak, és nem csak a tőlük "csipegető" Mercedes, hanem ők maguk is bajban vannak az erőforrások hűtésével. Lance Strollnak a hírek szerint Melbourne-ben vissza kellett vennie, hogy biztosan túlélje az erőforrás.

Mi lesz a Mercedesszel és a Williamsszel Bahreinben...?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica számított rá, hogy gyenge lesz a Williams
Következő cikk Villeneuve: „Lehetetlen, hogy Alonso idén futamot nyerjen…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország