BRÉKING

Közel sem biztos, hogy Vettel 2013-ban is bajnokságot nyer, ha Hamilton a csapattársa

A 2013-as esztendő ismét a Red Bull és Vettel sikerét hozta. Ez a bizonyos szezon azonban közel sem volt olyan izgalmas, mint például a 2010-es, vagy a 2012-es, amikor csak az utolsó futamon dőlt el a cím sorsa.

Vettel a nyári szünetet követően úgy tért vissza, hogy a hátralévő 9 versenyt megnyerte, és ideje korán eldöntötte a kérdést. A bajnokság végén 397 pont állt a neve mellett, míg Fernando Alonso (Ferrari) a második helyen 242 egységet számolt. Harmadikként Mark Webber zárt a másik Red Bullal, majd következett Lewis Hamilton a Mercedesszel.

A 2013-as szezont megelőzően arról szóltak a hírek, hogy Hamilton először a Red Bullhoz akart szerződni, és Bernie Ecclestone is azon volt, hogy mindez megvalósuljon. Végül a „bikák” nemet mondtak erre, és 2008 bajnoka a Mercedeshez került, akikkel 2014-ben bajnok lett, és most jó esélye van arra, hogy megvédje a címét.

Horner, az osztrák világbajnok csapat főnöke A Sky Sports F1-nek utólag elmondta, érdekes lett volna látni azt, hogy mit kezd egymással Vettel és Hamilton.

„Érdekes lett volna látni azt, hogy mire lett volna képes Sebastian ellen abban az évben, de végül igen dominánsan nyertük meg a bajnokságot. Ugyanakkor valóban érdekes lett volna látni azt, hogy mi lett volna a vége ennek a párbajnak…”

Vajon a Red Bullnak hiányzik a Vettel és Webber közötti feszültség?

„Nem igazán… De milyen feszültségről is beszélünk? Nem volt ilyen – imádták egymást.” – jegyezte meg kissé humorosan Horner.

Azóta már Vettel és Webber sem tagja a csapatnak. Az ausztrál 2013 év végén kategóriát váltott, míg a négyszeres világbajnok az idei évtől a Ferrari versenyzője.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher és Hakkinen 2000-ben ezen a napon mutatta be minden idők egyik legemlékezetesebb előzését a Forma-1-ben: nincsenek rá
Következő cikk Videón a Mercedes megoldása a félig zárt pilótafülkére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország