Közel negyvenmillió forintot gyűjtött Albon sisakjával egy thaiföldi árvaháznak

Alex Albonnak a Forma-1 Szingapúri Nagydíján használt, most pedig elárverezett sisakja 84 ezer fontot, azaz közel negyvenmillió forintot hozott egy thaiföldi árvaház számára.

Alex Albon, Williams

Fotót készítette: Williams

Albon az év folyamán meglátogatta a Bangkok melletti Wat Sakaeo árvaházat, amelyet az az Iceman Charity jótékonysági szervezet működtet, melynek vezetője a Williams csapatfőnökének, Jost Capitónak az öccse, Volker.

Albon a márciusi látogatást követően vörösre festette haját és később a paddock többi résztvevőjét is erre bíztatta egy jótékonysági akció keretein belül, amit végül kibővített azzal, hogy a Szingapúrban használt sisakját, amit az árvaházban élő gyerekek terveztek, elárvereztek. A sisak végül 84075 font, azaz kb. 40 millió forint áron kelt el.

Alex Albon, Williams

Alex Albon, Williams

Fotó készítője: Williams

A szezonzáró Abu Dzabi Nagydíjat követően Albon visszatért Thaiföldre, hogy ismét meglátogassa az árvaházat és lássa, milyen hatása volt a gyűjtésnek, aminek köszönhetően egy új sportcsarnok épült, ezt róla nevezik majd el. Albon elmondta: „Amikor korábban eljöttem a thaiföldi árvaházba, eldöntöttem, hogy bármilyen módon segíteni fogok nekik.”

„Mivel 2022-ben visszatértem a Forma-1-be, az ezzel járó hírnevet jóra akartam fordítani és visszaadni a thai közösségnek. Lenyűgözött, milyen minőségű és kreatív sisakot terveztek a gyerekek Szingapúrra, tényleg el voltam ájulva.”

„Nem akartam, hogy a monzai egészségügyi problémám miatt ne tudjam használni a sisakot Szingapúrban és el sem hiszem, mennyi pénz jött össze az árvaház fejlesztésére. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki adakozott, különösen a nagylelkű licitálónak, aki megnyerte a sisakot.”

Még több F1 hír:

Albon még májusban, a Motorsport.comnak adott interjúnak elmondta, úgy érzi, az árvaházzal való együttműködésben „egy esélyt látott”, hogy jót cselekedhessen: „Elég visszahúzódó vagyok és a nyilvános szereplések nincsenek a kedvenc időtöltéseim között, de úgy érzem, hogy valamennyire felelős vagyok azért, hogy jót cselekedjek.”

„Nagyon is él bennem a thai identitás és további olyan projektekbe akarok belekezdeni, ami a thaiföldi embereknek, gyerekeknek, bárkinek ad lehetőséget. Erre pedig megvan a lehetőségem. Ez a lehetőségem arra, hogy jót cselekedjek. Eddig is rengeteg pénzt tudtunk gyűjteni és nem állunk le.”


Nem csak új csapatfőnököt kell találnia a Ferrarinak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ki csap le Binottóra? Már három csapat érdeklődik a Ferrari csapatfőnökének szolgálataiért
Következő cikk Verstappen Ricciardo jövőjéről: "A Forma-1-ben csak az utolsó versenyed számít"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország