Közel a megegyezés az Aston Martin és az FIA között a költségvetési plafon ügyében
Az Aston Martin Forma-1-es csapata elmondásuk szerint közel áll a kihágást elismerő egyezményük véglegesítése az FIA-val a költségvetési plafonhoz köthető eljárási problémájukkal kapcsolatban.

Az Aston Martin volt az egyik a Red Bull Racing és a Williams mellett, akiket az FIA megnevezett a pénzügyi szabályok megszegésével kapcsolatban pár hete, azonban míg az RBR túlköltekezett és eljárási hibákat is vétett, a két kisebb csapatot csak az utóbbiban találták bűnösnek.
A Williams esetét már korábban elintézték egy 25 ezer dolláros bírsággal, mint kiderült, az egyik velük dolgozó könyvelőcég küldött be késve dokumentumokat a szövetségnek. Az Aston Martinnal is folynak a tárgyalások, várhatóan már a héten meg is lesz ennek az eredménye.
A kihágást elismerő egyezmény lényege, hogy a csapat elismeri a hibáját és hivatalosan elfogad minden ebből adódó büntetést, amit a szövetség kiszab. A Motorsport.com kérdésére az üggyel kapcsolatban az Aston Martin csapatfőnöke elmondta:
„Folynak a megbeszélések az FIA-val. Azt hiszem a következő napokban le is fogjuk próbálni zárni őket. Még a hétvégén is összeültünk velük, elég valószínűnek tartom, hogy hamarosan megoldódik a probléma.”
Krack megcáfolta azon értesüléseket, hogy a csapat körül feszültséget okoz a szabálysértés elismerése miatti rossz hírnév: „Ez egy nagyon összetett szabályzat és nem vagyunk feszültek, ez csak azt mutatja, hogy jobb munkát kell végeznünk a jövőben, hogy nem lesz ezzel baj. Mindent egybevetve szerintem a lényeg az, hogy a plafon alatt maradtunk és csak eljárási hézag volt nálunk.”
Az Aston kihágása értesülések szerint a brit adórendszerrel kapcsolatos, melynek szabályait a csapat és az FIA máshogy értelmezte. Krack azonban nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni: „Inkább legyen meg az egyezmény, mielőtt ebbe belemegyünk. Lesz majd egy sajtóközlemény az FIA-tól, amit mi is átnézünk, szóval pár nap múlva kiderülnek a dolgok.”
Krack elmondta, nem tudja, mikor fog ez megtörténni, de jelezte, az ő ügyük függetlenül fog megoldódni a Red Bullétól, akik az alapító Dietrich Mateschitz halála miatt egyelőre szüneteltetik az egyezményről szóló találkozókat.
„Azt olvastam, hogy Dietrich Mateschitz miatt elhalasztották őket. De ez két független dolog, szóval a mi ügyünket a lehető leghamarabb lezárnám. A miénk más probléma, mi nem költekeztünk túl. De ez az FIA-től is függ. Most utazni is fogunk, de a hétvégén pár lépést haladhatunk. Közel van a megegyezés, de nem tudom megmondani, hogy holnap, vagy szerdán, vagy mikor lesz meg.”
Hamilton egy pillanatra elhitte, hogy Austinban megverheti Verstappent.
Két szabadedzést is kap a szezon hátralévő részében az Alpine fiatalja
"Ott van még fejben?" - tette fel a kérdést Ricciardóval kapcsolatban Jenson Button
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.