BRÉKING

Kovalainen már nem tárgyal a Force Indiával, nehéz helyzetben a finn

A legfrissebb finn információk szerint Heikki Kovalainen egyetlen opciója a Caterham F1 Team maradt a 2013-as esztendőre.A tapasztalt versenyző pengeélen táncol, és lehetséges, hogy két szék közé esik.

Fotó: Caterham F1 Team
A 31 esztendős versenyző 2007 óta tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. Kovalainen a Renault színeiben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, majd egy esztendővel később Fernando Alonsót váltotta a McLarennél és Lewis Hamilton csapattársa lett.

A gyengébb teljesítménye miatt 2010-re el kellett hagynia Wokingot, és az újonc maláj csapathoz szerződött, mely jelenleg Caterham F1 Team néven fut a sorozatban. A finn pilóta sokat fejlődött a kiscsapatnál, és sokáig úgy tűnt, hogy 2013-ra egy top-istállóhoz szerződhet. Kovalainen nevét olyan csapatokkal hozták szóba, mint a Ferrari, a McLaren, vagy épp a Lotus. Végül az olaszok és a britek sem mellette tették le a voksukat.

A holland média biztosra veszi Giedo van der Garde versenyzői szerződését a Caterhamnál, addig a franciák ugyanezt állítják Charles Pic esetében, aki idén a Marussiával mutatkozhatott be a kategóriában. Mindez Vitaly Petrov és csapattársa távozását jelentené.

A finn MTV3 jelentése szerint Kovalainen és a Force India között véget értek a tárgyalások, és az indiaiak biztosan nem szerződtetik őt. A Sauberhez távozó Nicolas Hülkenberg helyét valószínűleg Adrian Sutil, a tapasztalt német versenyző veszi át és ismét Paul di Resta csapattársa lesz.

Kovalainen helyzete eddig sem volt egyszerű, mivel Bruno Senna, Sébastien Buemi és Jaime Alguersuari is egy nagyobb támogatói csomagot képes ajánlani a Force Indiának, ami manapság nem egy elhanyagolható tényező.

Kamui Kobayashi is hasonló helyzetben van a Saubernél, ahol várhatóan a fiatal mexikói, Esteban Gutiérrez ül be a helyére 2013-tól. Gutiérrez idén a svájci csapat teszt-és tartalékversenyzője.

Az MTV3 szerint Kovalainen egyetlen lehetősége a Caterham maradt, de a pilóta folyamatos hezitálása miatt Tony Fernandes csapatfőnök és tulajdonos valószínűleg már kijelölte az új párosát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Lotus 6 lóerővel izmosabban megy Austinba
Következő cikk Lotus: Még idén meg tudjuk szerezni a második győzelmet!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország