Kovalainen az esélytelenek nyugalmával várja a következő idényt

Minden valószínűség szerint a finn versenyző 2013-ban nem kap helyet a rajtrácson, és máshol folytatja tovább.A finn sajtóban azonban az a hír járja, hogy Heikki Kovalainen továbbra is tárgyalásban áll a Caterham és a Force India néven futó...

Fotó: Caterham F1 Team
A 31 esztendős versenyző 2009 év végén vesztette el a helyét a McLarennél, miután az aktuális világbajnok, Jenson Button aláírt a britekhez és Lewis Hamilton csapattársa lett. Kovalainen úgy döntött, hogy az újonc malajziai csapathoz kötelezi el magát, mely jelenleg Caterham néven fut a Forma-1-ben.

A finn összességében remek teljesítményt nyújtott kiscsapat autójának volánja mögött, de most úgy tűnik, hogy mégis mennie kell. Charles Pic érkezését már korábban megerősítette Tony Fernandes istállója, addig a hírek arról szólnak, hogy a másik ülést a holland Giedo van der Garde kapja meg.

A finn MTV3 azonban úgy tudja, hogy a Caterham továbbra sem döntött a másik ülés sorsáról és Vitaly Petrov, Bruno Senna, valamint a holland pilóta mellett a finn versenyző is esélyes arra, hogy szerződést kapjon a Caterhamtól, de erre jelen állás szerint nagyon kevés az esély.

Kamui Kobayashi már kiszállt a játékból, ami azt jelentheti, hogy a Force India elutasította a japánt.

Kovalainen az MTV3 információi szerint azonban nem adta fel és folyamatosan kapcsolatban áll az indiaiakkal, akik lehetséges, hogy csak a következő év elején jelentik be Paul di Resta csapattársát. A Force Indiánál Adrian Sutil lehet a favorit, de Jules Bianchi, Jaime Alguersuari és Sébastien Buemi is ott van a csapat listáján.

A finn pilóta már korábban hangsúlyozta, hogy nem szeretne Amerikába, vagy a Német Túraautó Bajnokságba (DTM) szerződni, így, ha az F1 elérhetetlen lesz számára, akkor valószínűleg ralizni fog.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING