Kovalainen végleg bukta a Forma-1-et?

A jelek arra mutatnak, hogy a Lotusnál mutatott gyengébb teljesítménye nem győzte meg a Caterhamot, és mégsem kap ülést 2014-re a Forma-1-ben.

Heikki Kovalainen tavaly több ajánlatot is kapott más kategóriákból, de ő csak a Forma-1-re volt hajlandó koncentrálni. Ez részben be is jött neki, hiszen a Caterham a rosszabbul sikerült autója miatt visszahívta őt, mint tesztpilótát, valamint Kimi Räikkönen hátműtétjével megnyílt előtte az út, hogy ismét egy top-istállónak vezessen.

Kovalainen végül egyetlen egy pontot sem tudott szerezni a Lotus színeiben, és még ő is elismerte, hogy csalódást okozott. Talán emiatt sem számít most rá a Caterham, mely sokkal inkább Kamui Kobayashi szerződtetését tervezheti a tapasztalt pilóták közül. A japán mögött ráadásul 8 millió euró áll, ami nem éppen egy elhanyagolható tényező.

Hónapokkal ezelőtt pedig még úgy tűnt, hogy a Caterham újra versenyzőülést ad a pilótájának, miután Tony Fernandes tulajdonos egy félreérthetetlen nyilatkozott tett a sajtónak.

„Továbbra is edzéseket végzek, melynek középpontjában a Forma-1 áll. Amennyire csak lehetséges, ennek megfelelően készülök jövőre. Úgy készülök, mint egy normál F1-es versenyző a téli időszakban.” – mondta Kovalainen a finn MTV3 csatornának.

„Az egyetlen különbség az, hogy a korábbi években ilyenkor mindig volt szerződésem a következő szezonra. De a pályafutásom során már többször előfordult velem, hogy nem tudtam, mi is vár rám a jövőben, végül azonban mindig akadt valami.”

„A legkomolyabb tárgyalásokat a Caterham csapattal folytatom, de itt különböző tényezőket kell nézni. Mindenesetre, január végére tisztázni kell a dolgot, amikor megkezdődnek a téli tesztek. A pályafutásomat azonban biztosan nem fogom befejezni.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING