Kovalainen jól kezdett, de a végén szétesett Hamilton mellett a McLarennél

Heikki Kovalainen ritka őszinte szavakat fogalmazott meg arról az időszakról, amit a McLarennél töltött el Lewis Hamilton csapattársaként a Forma-1-ben. Végül nem tudott élni a lehetőséggel.

Pole sitter Lewis Hamilton, McLaren in parc ferme with Heikki Kovalainen, McLaren

Pole sitter Lewis Hamilton, McLaren in parc ferme with Heikki Kovalainen, McLaren

Sutton Images

Fernando Alonso hirtelen távozásával kellett egy versenyző a McLarennél, aki támogatni tudja Lewis Hamiltont a bajnoki cím elérésében. Egy olyan párosra volt szüksége a briteknek, akik között megvan a harmónia.

Még több F1 hír:

Sokakat meglepett Ron Dennis választása, amikor Heikki Kovalainen lett a befutó. A legendás csapatfőnök talán abban hitt, hogy a korábbi finn vonal felelevenítése működni fog. Csalódniuk kellett, mert Heikki a jó kezdés után visszavett, és sok rossz futamot zárt.

Silverstone, 2008: ez a hétvége jól összefoglalja Kovalainen 2 évét a McLarennél. Sok mindent ígért, de inkább frusztráló lett. A finn  pole-pozícióból rajtolt az esős Brit Nagydíjon, azonban hamar átugrotta őt csapattársa, Hamilton, nem sokkal később pedig meg is pördült, végül csak az 5. helyen zárta a versenyt.

„Igen, szerintem elég jól összefoglaltad. Ez az igazság, de tényleg. Az első év nagyon jól kezdődött a McLarennel, Ausztráliában a 3. helyre kvalifikáltam magamat, és a biztonsági autó nélkül a stratégiám is nagyon jó lett volna.” - mondta a Beyond The Grid podcas-műsorban Kovalainen.

 

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Megvolt az esélyem arra, hogy átugorjam Lewist, de legalább Robertet (Kubicát), aki akkor előttem volt, és így második, vagy akár első is lehettem volna az első versenyemen a McLarennel.” (végül 5. lett, míg Hamilton nyert.)

„Az első pár verseny után még Hamilton előtt is voltam a pontversenyben, de utána nem úgy történtek a dolgok, mint ahogyan terveztük, és mint mondtam, elég jól összefoglaltad, ott volt az ígéretes szezon…”

„Jó lendületben érkeztem a McLarenhez, a Renault-val az első évem nagyon rosszul kezdődött, de a 2007-es szezon végére megfordítottam a szerencsémet, a dolgok elkezdtek összeállni, ígéretes eredményeket hoztam, és rendszeresen Fisichella előtt voltam.”

„Szóval megvolt a lendületem, amit sikerült átmenteni a 2008-as szezon elejére is, de nem sikerült rendesen „meglovagolnom a hullámot”, és a 2009-es szezon második felére szétestem. Ez jó szó erre. Sok oka is volt ennek szerintem, de végül egyszerűen nem működött a dolog.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica brutálisan őszintén beszélt a balesetéről, ami az életébe kerülhetett volna
Következő cikk Akár Kína is két futamot rendezhet a Forma-1-ben a 2020-as szezonban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország