Kovalainen berobbant a Lotusnál

A finn versenyző nagyon jól teljesített a Lotus volánja mögött Austinban az első napon és mindenkit meglepett.

Heikki Kovalainen

Nagyszerű érzés volt újra autóba ülni és a csapattal dolgozni. Ez egy teljesen más autó, mint amit eddig vezettem, de egész gyorsan bele tudtam jönni a dolgokba. Kicsit furcsa is volt, mert szinte rögtön kényelmesen éreztem magam és az egyensúly megfelelő volt. Nem volt minden tökéletes, de szerintem ez egy jó első nap volt.

Kicsit frusztráló volt a délelőtt, mert nem volt sok időnk a körözgetésre és a folyamatos munkára, de végül nagyjából minden rendben zajlott. Köszönettel tartozom a csapatnak, mely mindenben a segítségemre volt. Romain is készséges volt, és rögtön otthonosan éreztem magam. De érzem, hogy ennél több van bennem és az autóban. Talán jobban mentek a dolgok, mint azt gondoltuk.

Szóval az alap jó, és erre építkeznünk kell. A harmadik edzés nagyon fontos lesz az időmérő előtt. Sokat fogok dolgozni a csapattal és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.

Ezekből a köridőkből egyelőre nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de jó úton haladunk előre és ez a legfontosabb. Ha van egy kis szerencsénk, akkor vasárnapra minden összeáll és csak rajtam fog múlni, hogy miként is teljesítek.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING