Kovalainen a 2008-as balesetéről: 4 óra teljes feketeség

Heikki Kovalainen a McLaren pilótájaként szenvedett hatalmas balesetet a 2008-as Spanyol Nagydíjon, ami után rögtön kórházba került, a kötelező vizsgálatok miatt.

Heikki Kovalainen, McLaren MP4-23 Mercedes crash

Heikki Kovalainen, McLaren MP4-23 Mercedes crash

LAT Images

Heikki Kovalainen volt a Forma-1 hivatalos podcastjének, a Beyond the Grid-nek a legújabb vendége, a finn egyszeres futamgyőztes beszélt a 2008-as horrorbalesetéről is, amikor 25g-vel csapódott be a gumifalba Barcelonában.

„Őszintén, nem emlékszek az egész balesetre” – kezdte Kovalainen. „Arra még emlékszem, hogy elkezdtem a kört. Azt hiszem Robert (Kubica) volt előttem, de kiállt a bokszba, és az élmezőnyben nekem volt a legtöbb üzemanyagom, ezért mindenkinél pár körrel többet mentem.”

„Emlékszem arra, hogy a versenymérnököm azt mondta, oké, most kell nyomni, és kicsit tekerd fel a motort, és nyerjünk egy kis időt a kiállásunk előtt.”

„Ezt 4 óra teljes feketeség követi, és utána arra emlékszem, hogy a kórházban keltem fel, ott volt Ron (Dennis) Martin (Whitmarsh) és a feleségem is. Nem emlékszek egyébként semmire, arra sem, hogy bármi előjele lett volna a balesetnek.”

Heikki Kovalainen, McLaren MP4-23 Mercedes crash

Heikki Kovalainen, McLaren MP4-23 Mercedes crash

Fotó készítője: Motorsport Images

„Visszanéztem a felvételeket, de nem volt semmi figyelmeztető jel, a kerékanya egyszerűen lejött az első etap végén. Valamilyen bevonat ott maradt a kerék, és az anya között, emiatt a kerékanya nem lett rendesen meghúzva a verseny előtt, és egy pár körrel a kelleténél korábban engedett el.”

„Ha kb. két körrel hamarabb álltam volna ki, akkor valószínűleg a baleset nem történt volna meg, de igen, természetesen a legrosszabb helyen, egy gyors kanyar közben engedett el, és esélyem se volt elkerülni ezt, nagy becsapódás volt, és megütöttem a fejemet is.”

Heikki Kovalainen, McLaren Mercedes on a stretcher being loaded into a helicopter after crashing

Heikki Kovalainen, McLaren Mercedes on a stretcher being loaded into a helicopter after crashing

Fotó készítője: XPB Images

„Az autóm pont becsúszott a fal alá, és a fejemet eltalálta a fal, ami teljesen kiütött, de szerencsére más nem történt, csak egy apró agyrázkódás.”

Azt mondtad, Ron Dennis is ott volt – mondta Tom Clarkson, a Beyond the Grid riportere.

„Igen, ő is, és természetesen mindenki aggódott. Tudod, nem nézett ki valami jól… A fal alá csúsztam be, és megütöttem a fejemet. Nem lehetett tudni, hogy ez egész fejemet levágta-e, elég rosszul nézett ki kívülről.”

„Szerencsére semmi rossz nem történt, de egy hetet Spanyolországban maradtam, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, mielőtt haza mehettem volna, aztán mentünk Isztanbulba.

Még több F1 hír:

Hogy gondolod így utólag, készen álltál arra, hogy versenyezzél Törökországban?

„Szerintem készen álltam. Volt egy kis fejfájásom, de az összes ideggyógyászati teszt jó eredményt mutatott, úgyhogy igen, készen álltam, és jól is sikerült az időmérőm (2. hely) és emlékszem, hogy versenymérnököm azt mondta, „gyakrabban kéne fejbe vernünk, mert úgy néz ki, a teljesítményed igen jó lett.”

„Úgy emlékszem az első sorba kvalifikáltam magamat egy két kiállásos stratégiával, míg szinte mindenki más 3 kiállásos stratégián volt, ezért igen jó pozícióban voltunk, de aztán Kimi kilökött az első kanyarban, kaptam egy defektet, és szét is esett a versenyem. De fizikailag, és mentálisan is készen álltam a versenyzésre, ezzel nem volt baj.”

 
Felipe Massa, Ferrari F2008 leads Lewis Hamilton, McLaren MP4-23 Mercedes, Kimi Raikkönen, Ferrari F2008 and Heikki Kovalainen, McLaren MP4-23 Mercedes at the start

Felipe Massa, Ferrari F2008 leads Lewis Hamilton, McLaren MP4-23 Mercedes, Kimi Raikkönen, Ferrari F2008 and Heikki Kovalainen, McLaren MP4-23 Mercedes at the start

Fotó készítője: Rainer W. Schlegelmilch

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Az egyenlőség a legfontosabb a jövőnk szempontjából
Következő cikk Webber: Vettel elfáradt a Ferrarival való házasságában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország