Kormányzati segítséggel térhet vissza a Forma-1-be a Francia Nagydíj

Franciaország elnöke, Emmanuel Macron megbízta Nizza polgármesterét és a Francia Autósport-szövetség elnökét, hogy lépjenek kapcsolatba a Forma-1-gyel a Francia Nagydíj visszatérése céljából.

Carlos Sainz adelanta a Sergio Pérez en el GP de Francia

Visszatérhet a Forma-1 versenynaptárába az idén kiszorult Francia Nagydíj, miután a francia kormány áldását adta a projekt feltámasztására. A Nice-Matin helyi napilap információi szerint a köztársasági elnök Nizza polgármesterét, Christian Estrosit bízta meg azzal, hogy tanulmányozza, az elkövetkező években hogyan szervezheti meg a város a futamot.

Estrosi volt az, aki előző alkalommal elintézte, hogy ismét ellátogasson a Száguldó Cirkusz az országba, 2018 és 2022 között Le Castellet-ben, a Paul Ricardon tartották a versenyhétvégéket. Ő írt pár hónapja Macronnak, miszerint fontosnak tartja a Francia Nagydíj visszahozatalát és a lap szerint kedvező választ kapott.

A köztársasági elnök azzal bízta meg őt és Nicolas Deschaux-t, a Francia Autósport Szövetség elnökét, hogy „kezdjék meg a tárgyalásokat” a Forma-1 jogainak birtokosával, a Liberty Mediával. Ebben a kormány, egészen pontosan a gazdasági és pénzügyi, valamint a sportminisztérium támogatására is számíthatnak.

Válaszában Macron úgy fogalmazott: „Országunknak a Forma-1-gyel is meg kell újítania kötelékeit, ahogy más, évente megrendezett sporteseményekkel teszi. Ez az országunk vonzerejének, az autóiparunk hatásának és a szektor karbonmentesítésére tett erőfeszítéseinknek a kérdése.”

A köztársasági elnök szeretné, ha „a különböző francia helyszíneket tanulmányoznánk, mindegyik gazdasági modelljét, környezetvédelmi kötelezettségeinkkel való kompatibilitását és a területi és országos fejlődéséhez való potenciális hozzájárulását feltérképezve.”

A Nice-Matin szerint Le Castellet helyett egy városi versenyt szeretne az ország rendezni és a Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali tavaly említette is, hogy Nizza utcáin lehetne rendezni versenyt. Akkor Estrosi ezt még elutasította, de azóta zöld utat kapott Macrontól...

Mindeközben a Williams szurkolói megszavazták, milyen különleges festést használjon idén a csapat, itt lehet megnézni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es szakértő: Érthetetlen Ricciardo viselkedése a tavalyi év után...
Következő cikk Norris "mindenre készen állt", hogy megvédje második helyét Hamiltontól

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország