Koreai meglepődött a jövő évi verseny miatt, ahogy mindenki más is

megosztás
hozzászólás
Koreai meglepődött a jövő évi verseny miatt, ahogy mindenki más is
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. dec. 5. 9:30

A koreai szervezők meglepődtek az FIA lépésén, miszerint közzétették a 2015-ös versenynaptárat, rajta Dél-Koreával. Egy neve elhallgatását kérő hivatalnok elmondta, nem állnak készen arra, hogy futamot rendezzenek jövőre.

Akár 21 verseny is lehet jövőre, május 3-án pedig a Koreai Nagydíjat tarthatják Yeongamban. Mindez csak elmélet, és ahogy gyakran lenni szokott, más valósulhat meg.

Korea szerződése 2016-is szólt, azzal az opcióval, hogy öt évet lehet hosszabbítani. Idén már nem rendezték meg a futamot a kietlen pályán, ahol senki sem volt kíváncsi a versenyre, szellemvárost idézett a helyszín. Az FIA szerdán bejelentette, mégis visszatérnek az országba, de a szervezők szerint "egyoldalú" volt a lépés.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Nem értesítettek előtte. Az FIA csak bejelentette, holott tudattuk a pozíciónkat, miszerint nehézségekbe ütközik a jövő évi rendezés"- mondta egy neve elhallgatását kérő hivatalnok az AFP-nek. A futamra sor kerülhetne a már meglévő pályán, de felmerült egy utcai verseny ötlete is Szöulban.

&feature=youtu.be&t=46m38s

Következő Forma-1 cikk
A Cosworth miatt szenved most a Ferrari és a Renault: a kis cégnek kellett volna írnia a szabályokat

Előző cikk

A Cosworth miatt szenved most a Ferrari és a Renault: a kis cégnek kellett volna írnia a szabályokat

Következő cikk

Newey már jövőre a Ferrarinál dolgozhatott volna, de közbeszólt a politika

Newey már jövőre a Ferrarinál dolgozhatott volna, de közbeszólt a politika

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING