Korábbi F1-es: Hamiltont valami „meggyőzhette” a Ferrarinál

Az egykori F1-es versenyző, Paul di Resta úgy véli, Lewis Hamilton valószínűleg láthatott valamit a Ferrarinál, ami arra ösztönözte őt, hogy lépje meg a csapatváltást 2025-re.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 2nd position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 3rd position, talk in Parc Ferme

Mondhatnánk, hogy ez nyilvánvaló, máskülönben miért váltott volna a Ferrarira. A kérdés azonban mégis adott, hiszen ha megnézzük, hogy a Mercedestől igazol át, a csapattól, amely 11 éven át az otthona volt és ahol a legnagyobb sikereit aratta, akkor mégis meglepő, hogy Maranellót választotta.

Ebből a szempontból pedig Hamilton kockázatot vállal, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy a Ferrarinál sikeresebb lehet annál, mint amit a Mercedesszel az utóbbi két szezonban elért. A csillagosok a tavalyi idény alapján nagyjából azonos szinten vannak a vörösökkel, és mindketten a Red Bullt üldözik.

De akkor mi lehetett az a tényező, amely miatt a brit versenyző mégis úgy döntött, hogy csapatot vált, és elhagyja a Mercedest, melynek kapcsán még tavaly is úgy nyilatkozott, hogy az az otthona, és akár élete végéig is szívesen képviselné a márkát.

Ötletekből persze nincs hiány. Sokan a hosszabb szerződés lehetőségét, a pályán kívüli extra dolgokat, esetleg a magasabb fizetést hozták fel, és Di Resta is amondó, hogy biztosan volt valami, ami arra sarkallta Hamiltont, hogy Frederic Vasseur csapatát válassza, akivel egyébként az F3-ban és a GP2-ben is dolgozott.

„Vélhetően számíthattam volna arra, hogy eljön ez a pont, figyelembe véve, hol tart most Lewis a pályafutásában. Ugyanakkor ez mégis óriási dolog, hiszen minden sikert elért már, és minden F1-ben megtett köre alkalmával Mercedes-motorral ment. Fred Vasseur szerintem viszont egy született versengő alkat. Én is versenyeztem nála, ahogy anno Lewis, így tudom, milyen a szemlélete.”

„Vajon ő a megfelelő ember? Az idő majd eldönti. Szükségük van egy erősebb személyiségre? Majd tíz év múlva visszanézünk erre, és akkor kiderül, hogy ez volt-e a megfelelő lépés. Lewis viszont nyilván meg van győződve, biztosítékokat kapott, valami olyasmit, ami feltüzelte őt.”

„Ez a lépés szerintem nagyszerű hír a motorsport számára. A Forma–1 számára is az, és nyilván Lewis még egy lépést tenne, ha sikerülne megnyernie a világbajnoki címet a Ferrarival. Azzal már tényleg kikezdhetetlenné válna az amúgy is elképesztő karrierje, de ettől még nagy feladat áll előtte” – nyilatkozta Di Resta a sport.de-nek.

Hamilton márkatársa a Ferrarinál az a Charles Leclerc lesz, aki nemrég ismét hosszú távra kötelezte el magát a csapathoz. A monacói elmagyarázta, miért döntött így.

Watch: Videón az első körök a 2024-es Aston Martinnal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Hatalmas előrelépés..." Cunoda kipróbálta a VCARB 01-et
Következő cikk Lehet, hogy hamarabb pont kerül a Horner-ügy végére, mint gondoltuk?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország