Korábbi csapata szerint Hamilton bocsánatkérése példaértékű

A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella arról beszélt, hogy az alakulata nagyra értékelte, hogy Lewis Hamilton bocsánatot kért Oscar Piastritól, miután a páros összeütközött az Olasz Nagydíj során.

Oscar Piastri, McLaren MCL60, leads Sir Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14

A két versenyző a hetedik pozícióért csatázott a 40. körben, amikor a Roggia-sikán bejáratánál a hétszeres bajnok túl agresszíven húzott jobbra, Piastrinak pedig nem volt hová mennie, így a két autó összeért.

Kettejük közül összességében az ausztrál járt rosszabbul, hiszen megsérült autójának első szárnya, így ki kellett állnia elemcseréért, aminek következtében elesett a pontszerzés lehetőségétől. Hamilton pedig egy öt másodperces büntetésben részesült, de így is hatodik lett.

A futamot követően a brit egyébként rögtön elismerte hibáját, és az autóból kiszállva személyesen is odament Piastrihoz, hogy elnézést kérjen. Ez a gesztus a McLaren csapatvezetőjének is tetszett.

„Szerintem Lewis talán kicsit frusztrált lett, pedig alapvetően előbb-utóbb egyébként is megelőzte volna Oscart. Ha nem ott, akkor a következő lehetőségnél meglett volna neki. Ebből a szempontból Lewisnak tehát nem lett volna szüksége arra, hogy túl nagy kockázatot vállaljon, hiszen elég sebessége volt az előzéshez.”

„Lewis egy fair versenyző. Ha bocsánatot kért, az megmutatja, milyen kvalitásai vannak pilótaként és emberként egyaránt. Egyértelműen kivívta a tiszteletünket” – magyarázta Stella.

Csapatfőnöke, Toto Wolff eközben most talán nem örvend akkora tiszteletnek kollégái körében.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „Valami nem stimmel” az új F1-es szabályokkal, ha a Red Bull így dominál
Következő cikk Nico Hülkenberg Schumacherről: „Ő 1 versenyző a 20-ból...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország