BRÉKING

Kifejezetten drága mulatság volt a Halo a Force Indiának

A Force India technikai igazgatója, Andrew Green elmondta, nem akármilyen pluszköltséget jelentett csapatának a 2018-as autó megtervezése, ugyanis a Halo miatt egy teljesen új konstrukciót kellett megálmodniuk.

Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11

Fotót készítette: Sahara Force India F1

Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11
Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11
Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11
Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11
Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11
Nikita Mazepin, Sahara Force India F1 VJM11

A Force India évek óta "akciós" autókat épít a Forma-1-ben, és azt keresi, hogy lehet a legolcsóbban kihozni egy jó gépet a szezon eleji tesztekre, nyilván az ésszerűség határain belül. Vijay Mallya istállójánál évek óta koncepció volt, hogy olcsón dolgozzanak, ám így is kifejezetten ügyes munkát végeztek az aerodinamikai mérnökök a csapatnál, nem egy dolgot tőlük vettek át nagyobb helyeken is.

Idén ezt szerencsétlenségükre nem tudták megvalósítani, ugyanis Andrew Green technikai igazgató szerint a Halo 2018-as kötelezővé tétele miatt gyakorlatilag több százezer eurós (ha nem milliós nagyságrendű) pluszköltséggel jöttek ki az autótervezésből. Teljesen új koncepciót kellett kialakítaniuk.

“Költséghatékonysági szempontból ez óriási kiadás volt, ugyanis konkrétan egy új kasztnit kellett terveznünk." - mondta Green a barcelonai tesztsorozat első napján. "Nem készültünk erre a tavalyi, óriási horderejű változások után, ekkora csapatként mindig igyekszünk két évre tervezni egy kasztnival kapcsolatban. Innen nézve óriási kiadással járt egy új kasztni megtervezése. Az biztos, hogy több százezer euróról van szó, de lehet, hogy a milliós határt is eléri az, hogy immár Halóval együtt kellett autót terveznünk. Óriási kihívás volt, ráadásul a mi léptékünkkel nézve rengetegbe is került."

Az aerodinamikát is jelentősen befolyásolja

A Force Indiának a költségeken kívül más szempontból is nagy feladat volt a Halo jó megtervezése, ugyanis komoly kihívást jelentett a fejvédő elem felapplikálása aerodinamikai szempontból is. "Aerodinamikai szempontból a munka a Halóval még mindig folyik. Nem tesz jót a légáramlatoknak, főleg a hátsó szárnyak környékén. Egyszerűen nem arra tervezték, hogy aerodinamikai elem legyen, semmi hasznunk nincs belőle azon a területen. Rengeteg munkánk van abban, hogy megvizsgáljuk, hol milyen negatív hatása van, és nem gondolom, hogy Melbourne-re meglesz a tökéletes megoldás a problémára. Minden ellenőrzés alatt lesz mindenesetre addigra."

Az újraaszfaltozott barcelonai pálya arra ösztönözte a csapatot, hogy egyelőre ne a teljesítmény keresése legyen a legfontosabb szempont a teszten. "Egyelőre nem cél, hogy megértsük a gumikat. Úgyis fel kell, hogy gumizódjon még a pálya, teljesen más az egész, mint tavaly ilyenkor. Elvégeztünk pár változtatást a felfüggesztésen, ezzel kapcsolatban meg kell még néznünk, milyen hatása lesz a gumikra."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Alonso az F1 után is maradhat velünk
Következő cikk Red Bull: elég rémisztő, ha a Mercedes elérte az 1000 lóerőt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország