Komoly pénzeket tesz zsebre Max Verstappen, Lewis Hamilton óriási bónuszról marad le
Max Verstappen évi 50 millió font feletti összeget tehet zsebre a szezon végén, Lewis Hamilton pedig a sikertelensége miatt csillagászati összegekről marad le.
Max Verstappennek rendkívül jó esélye van arra, hogy 2023-ban megszerezze sorozatban harmadik világbajnoki címét, hiszen féltávnál 125 pontos előnnyel rendelkezik csapattársa, Sergio Perez előtt.
A világbajnoki cím pedig komoly bónusszal jár a holland pilótának: a Marca szerint a 2021-es világbajnoki címért 12 millió fontos bónuszt kapott, ami átszámolva 5,4 milliárd forint.
A Daily Mail szerint Verstappen jelenlegi alapfizetése évi 43 millió font, azaz 19,3 milliárd forint, így az újabb világbajnoki címmel borítékolható, hogy több mint 50 millió fontot tehet zsebre a holland versenyző.
Eközben Lewis Hamilton szerződésében az Express szerint egy 15 millió fontos (6,7 milliárd forintos) világbajnoki bónusz szerepel, így 2021-ben is egy ekkora összegről maradt le Abu-Dzabiban, a három év alatt pedig a fizetésén felül 45 millió fontot tehetett volna zsebre – az utóbbi két szezonban viszont messze van a világbajnoki címtől.
Hamilton nemrég arról nyilatkozott, hogy szeretné, ha nem lenne lehetősége egyik csapatnak sem hosszú évekig dominálni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.