Komoly feszültség a Ferrarinál? Egyes csapattagok állítólag nem akartak ünnepelni
Egy korábbi ferraris csapattag szerint hiába Carlos Sainz Silverstone-ban aratott győzelme, voltak olyanok is az olaszok kötelékén belül, akik eleinte nem voltak hajlandóak részt venni az ünneplésben.
Sainz pályafutása 150. versenye igazán emlékezetesre sikerült, hiszen életében először nyert a Forma–1-ben, a Ferrari viszont így sem lehetett teljesen elégedett, hiszen Charles Leclerc esetében némileg elszúrták a taktikát.
A Brit Nagydíj során egyébként is nagy volt a feszültség náluk, hiszen a Red Bull problémái után ugyan egy kettős győzelem felé haladtak, de közben Leclerc volt hátrébb, Sainz vezette a futamot, a két pilóta tempója viszont nem volt egyforma.
A bajnokságban jobban álló Leclerc ugyanis még sérült első szárnnyal is gyorsabb volt márkatársánál, ezért többször is arra kérte csapatát a rádióban, hogy csináljanak valamit a helyzettel.
Hosszas ide-oda rádiózgatás után aztán a második etap során megtörtént a helycsere, Leclerc az élre állt, és úgy tűnt, övé lehet a siker. Esteban Ocon autójának technikai meghibásodása azonban mindent átírt, és a Ferrari kényszerhelyzetbe került a stratégiával.
Végül úgy döntöttek, hogy Leclerc-t nem hozzák ki, nem merték bevállalni a dupla kerékcserét, ezért csak Sainz kapott új lágyakat az újraindításra. A végeredményt pedig már ismerjük: Sainz végül győzött, Leclerc pedig visszaesett a negyedik helyre, mert az elhasznált keményeken már nem tudott erős tempót diktálni.
Most olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Ferrari garázsának egyik része először nem volt hajlandó részt venni és ünnepelni a pódiumceremónia során, majd az azt követő fotózáson sem akartak megjelenni. Mindezt Alberto Antonininek, a csapat korábbi sajtósának mondta egy forrása.
„Azt mondták – és bízom a forrásban –, hogy egy csúnya jelenet játszódott le a silverstone-i futam végét követően. A Ferrari csapatának egy része állítólag nem volt hajlandó, legalábbis eleinte, részt venni a pódiumceremónián, valamint a fotózáson. Ha ez igaz, az nem jó jel” – írta Antonini a Formulapassion.it-n.
„Egy kis egészséges rivalizálás a garázson belül még rendben van, nem gond, ha a szerelők és a mérnökök a saját oldalukon lévő pilótának szurkolnak, de a közös cél mindig a győzelem megszerzése.”
Leclerc a leintés után ugyan visszafogta magát, és nem akart semmilyen nyílt kritikát megfogalmazni a csapat felé, de a Mattia Binottóval látott beszélgetése nem éppen arra utalt, hogy elégedett lenne a végeredménnyel, még ha később azt is mondta az esetről, hogy a csapatfőnöke csak fel akarta őt vidítani.
Úgy tűnik tehát, hogy nem csak a rivális csapatok nem értették, hogy miért döntött úgy a Ferrari, ahogy, amennyiben azonban igazak ezek a hírek, az aggodalomra adhat okot, hiszen a belső széthúzásra most egyáltalán nincs szüksége az olaszoknak, hiszen még nem úszott el számukra a bajnoki cím, és a csapategység most mindennél fontosabb lenne.
Már jön is az Osztrák Nagydíj, fuss egy virtuális kört a Red Bull Ringen!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.