Komoly fejtörés elé állítja a McLarent a zsetonrendszer

A McLaren technikai igazgatója, James Key szerint hatalmas hátrány, hogy a Mercedes motorjának átvétele miatt már a fejlesztési zsetonrendszer bevezetése előtt eldőlt, hogy mire kell azokat felhasználniuk 2021-re.

Komoly fejtörés elé állítja a McLarent a zsetonrendszer

A Racing Point, a McLaren, a Ferrari és a Renault között igen komoly csata alakulhat ki a konstruktőri bajnokságban, így minden apró fejlesztés számít, lévén ezek jelenthetik a különbséget. Emiatt a McLaren más hozzáállással készül 2022-re a többieknél, magyarázta technikai igazgatójuk, James Key az Auto, Motor und Sportnak adott interjújában:

„Mi nem úgy alakítjuk ki a fejlesztési stratégiánkat, ahogy a többi csapat, mert mi megvárjuk a szezon kezdetét azzal, hogy ezt kidolgozzuk. Egyrészt így tudunk reagálni a téli tesztek eredményére, amennyiben felfedezünk valamilyen gyengeséget.”

Még több F1 hír:

„Másodszor azért, mert a rendes programunkat teljesen hazavágta a koronavírus-járvány, a harmadik pedig, hogy egyes szabályváltozások miatt bizonyos lépéseket kellett tennünk.” – mondta Key, utalva a költségcsökkentési okokból bevezetett fejlesztési zsetonrendszerekre.

A McLarennek így többek között azért csökkent le nagyon a mozgástere 2022-re, mert a következő szezonra motorszállítót váltanak: „A motorváltás miatt nincsenek zsetonjaink 2021-re. Mindent, amin változtatni akarunk, idén kell elvégeznünk.”

 

Key szerint sokkal kisebb lenne a nyomás a McLarenen, ha a többiekhez hasonlóan két zsetonnal vágnának neki a 2021-es autó fejlesztésének: „Az autó teljesen máshogy nézne ki az új motor miatt. De nem panaszkodunk, az FIA-nak egy váratlan helyzetben kellett gyors döntést hoznia. A spórolás volt az első, egy csapat különc helyzetét nem lehet ilyenkor számba venni.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Jó hírek érkeztek Alex Zanardi állapotáról
Előző cikk

Jó hírek érkeztek Alex Zanardi állapotáról

Következő cikk

"Szívműtétre" készülnek a McLarennél

"Szívműtétre" készülnek a McLarennél
Hozzászólások betöltése