Komoly fejlesztésekkel érkezett a McLaren csapata a francia F1-es hétvégére (képek)

A McLaren új fejlesztési csomagot hozott a Paul Ricard-ra: többek között új oldaldoboz és padlólemez is debütál az MCL36-os kocsin, ezekről pedig néhány kép is megtekinthető.

McLaren MCL36 brake drum detail

Pontegyenlőséggel érkezik a francia nagydíjhétvégére a McLaren és az Alpine csapata, tehát kiélezett harc folyik a konstruktőri negyedik pozícióért. Ennek megfelelően a McLaren nem is üldögél a babérjain, és Barcelona után ismét komoly fejlesztési csomagot hoztak.

A wokingi istálló az FIA-nak benyújtott technikai beadvánnyal megerősítette, hogy többek között új padlólemez, oldaldoboz, hátsó szárnyvéglap is debütál a hétvégén, valamint a fékcső-elvezetést is átalakították.

A frissített oldaldoboz mellett új helyre kerültek a tükrök konzoljai is, a padlólemezre vonatkozó változtatásokkal pedig együtt jár egy új diffúzor bemutatkozása és padlólemez peremeinek geometriáján is változtattak, amely a szívóerő újraelosztásával a hátsó terhelés javítását célozza mindkét tengelyen.

Még több F1 hír:

A csomag része egy új hátsó terelőelem a keréknél, amely a fékek hűtését segítve szintén nagyobb teljesítményt kíván elérhetővé tenni.

McLaren MCL36 brake drum detail
McLaren MCL36 brake drum detail
1/3

Fotót készítette: Nem megnevezett

McLaren MCL36 brake drum detail
McLaren MCL36 brake drum detail
2/3

Fotót készítette: Nem megnevezett

McLaren MCL36 brake drum detail
McLaren MCL36 brake drum detail
3/3

Fotót készítette: Nem megnevezett

A Paul Ricard-on ezen a hétvégén várható magas hőmérséklet miatt pályaspecifikus intézkedésként új belső csatornákat is alkalmaznak, míg az oldalsó részen és a motorburkolaton is további hűtőnyílásokat helyeztek el.

Végezetül a McLaren autók hátsó szárnyának véglemezén is változtattak, „hogy elkerüljék a korábbi konstrukciók kopását követő megbízhatósági problémákat".

Hamilton az egyik legdrágább autójával gurult egyet, ezúttal Roscoe nélkül - képek!


A leggyorsabb F1-es autók, amik sosem nyertek világbajnokságot!

 
megosztás
hozzászólás

Egy tizeden belül a top 2 a Hamilton nélkül megrendezett francia FP1-en

Lázadhatnak az F1-es csapatok az FIA ellen: előkerül a Ferrari vétójoga is a padlólemezzel kapcsolatos vitában?

Feliratkozás