Komoly esély van arra, hogy mégis lesz idén Vietnami Nagydíj!

A hírek szerint komoly esély van arra, hogy mégis rendez idén Forma-1-es versenyt Vietnam. Több erre utaló jel is van, ráadásul hamarosan bejelentés is érkezhet a futamról.

2020 Vietnamese circuit rendering

Fotót készítette: FOM

Vietnam idén rendezhet először Forma-1-es futamot. A Hanoi-pálya az előzetes naptárban még szerepelt, aztán viszont a koronavírus-járvány kitörése miatt elhalasztották a bemutatkozásra váró helyszín versenyét.

Azonban könnyen elképzelhető, hogy mégis lesz futam idén az ázsiai helyszínen: az akkreditált motorsport-fotós Paren Raval azt az üzenetet kapta a Vietnami Nagydíj szervezőitől, hogy a napokban jelentkezni fognak egy bejelentéssel.

Még több F1 hír:

Paren Raval ezután megkérdezte az egyik hotelt, amelyben a csapatok lettek volna elszállásolva, amennyiben megrendezték volna a versenyt tavasszal, akiktől azt a választ kapta, hogy a november 22-i hétvégén már nincs szabad szobájuk.

Ennek ismeretében erős lehet a gyanú, hogy lesz idén Vietnami Nagydíj – erre utal az is, hogy Raval az elsők között számolt be arról az év korábbi részében, hogy el fogják halasztani a Vietnami Nagydíjat.

 

Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „A Ferrari és Vettel érdeke közös, de…”
Következő cikk Onboard felvételen Kvjat nagyon veszélyes jelenete a tavalyi Osztrák Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország