Komoly érdeklődő vinné a Haas F1-es csapatát, már egy pilótát is kinéztek – sajtóhír
A spanyol F1-es újságíró Pedro Fermin szerint az Andretti a Haas, valamint valószínűleg egy másik Forma-1-es csapat megvásárlását is komolyan fontolgatja.
Nemrég érkezett a hír, hogy Günther Steiner elhagyja a Haas F1-es csapatát, és sajtóinformációk szerint az is vezetett a Steiner és Gene Haas közötti ellentéthez, hogy Steiner több befektetést akart, Haas pedig a jelenlegi erőforrások hatékonyabb felhasználását.
Nem sokkal ezután a spanyol F1-es újságíró Pedro Fermin már arról beszélt a Twitch-csatornáján, hogy az Andretti viszont komolyan fontolgatja a Haas megvásárlását, és valószínűleg az AlphaTauri megvételével is meg fognak próbálkozni.
Fermin hozzátette, hogy az egyik opció 2026-ra az Andretti F1-es ülésére a kétszeres IndyCar-bajnok Alex Palou lehet, aki tavaly a McLaren tartalékversenyzője volt, és már az FP1-es debütálását is megejtette.
Palou-nak viszont már nincs kapcsolata, a wokingiakkal, miután nem tartotta tiszteletben a McLarennel a 2024-es IndyCar-szezonra kötött szerződését, most pedig perben állnak egymással a felek.
Eközben az F1.com szakírója szerint ez vezetett Steiner távozásához, míg a Dakar ötödik szakaszának összefoglalóját itt érhetitek el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.