Komoly előrelépések a McLarennél, egy kivételes versenyzői duóval

Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője nagyon elégedett Carlos Sainz Jr. és Lando Norris munkájával, akárcsak az autó fejlesztéseivel, melyek valóban biztatóak. Egyre jobb és jobb a helyzet.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren az idei évre komoly lépéseket tett meg előre, és mondhatjuk azt annak ellenére, hogy tavaly is gyengébben szerepeltek, miközben Fernando Alonso távozott, akinek a helyét az eddig igencsak alulértékelt Carlos Sainz Jr. vehette át, míg a másik autóba az újonc Lando Norris ült be. Ez a váltás azonban úgy tűnik, hogy igencsak jól sült el.

Még több F1 hír:

A csapat az egész évad során harcban lehet a konstruktőri 4. helyért, várhatóan a Renault-val, bár ebbe még más csapatok is beleszólhatnak, ha magukra találnak. A Haas és a Racing Point is ide sorolható, vagy az Alfa Romeo. A középmezőny nagyon szoros, így minden egyes pontnak óriási jelentősége lehet a végelszámolásnál.

Mióta Andreas Seidl megkezdte a munkát Wokingban, különösen jónak tűnik az irány, ami a fejlesztésekre is igaz: „Amit Barcelonában láthattunk a gyengeségeink kapcsán az alacsony és a közepes sebességű kanyarokban, az már nem igazán fedi a valóságot, mivel az utóbbi néhány versenyen eszközölt fejlesztésekkel jobban megértettük a helyzetet, és előrébb tudtunk lépni.”

„Nyilvánvalóan ennél többre van szükségünk, és nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a különbségek kisebbek legyenek a top-csapatokhoz képest, mert ez a célunk, és nem más. Minden alkalommal ezeket a különbségeket nézzük, és ez az, amit tennünk kell! Folyamatosan dolgozunk az autón és a frissítéseken. Újabb és újabb elemeket akarunk bevetni, amik sokat hozhatnak a konyhára. Ugyanakkor ki kell találnunk, hogy mikor hagyjuk abba a fejlesztéseket a jelenlegi autóval, hogy megbizonyosodjunk, a következő autó egy nagyobb lépést fog jelenteni előre. Ez pedig azt eredményezheti, hogy az erőforrásainkat átcsoportosítjuk.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

A remek Sainz-Norris duó, akik ezen a területen az egyik legjobbak a Forma-1 jelenlegi rajtrácsán: „Azt kell mondjam, lenyűgözött az a munka, amit ők ketten végeznek a versenyhétvégék ideje alatt. Ez természetesen a pályán kívüli munkára is igaz. Nagyon keményen dolgoznak, és remek összhangot alakítottak ki egymással, valamint a csapattal. Fontos, hogy egy versenyző ezt megtegye és értse azt, amit a mérnökök mondanak neki. A fejlesztés szempontjából is azt látjuk, hogy mindez működik, szóval nagyon elégedettek vagyunk velük. Szerintem egy jó csapatunk van, és a jövőt jelentik.”

„Lando még mindig fiatal, és nincs túl sok tapasztalata az F1-ben, de mégis remekül dolgozik. Mindig a nyers sebesség, és a tempó a legfontosabb a versenyző számára, amit már az első futamától kezdve megmutatott. Ennél azonban többre van szükséged, ha ott akarsz lenni, ahol lenned is kell. Szóval önmagában a sebesség nem jelenti azt, hogy sikeres is leszel. Lenyűgözött az új versenyzők generációja, hasonlóan Carloshoz, aki remek kommunikációt folytat velem, a csapattal és a mérnökökkel, vagy a médiával, a szponzorokkal és így tovább. Szóval lenyűgöző az, ahogy ezek a mai fiatal versenyzők dolgoznak, akik nemcsak gyorsak, de minden mással is tisztában vannak. Nagyon is jó helyük van itt a McLarennél.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brutális driftelésre vitték el Max Verstappent: videó
Következő cikk Ha elvették volna Verstappen győzelmét, a Red Bull ki is szállhatott volna?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország