Költségcsökkentés az F2-ben is: csak 8 helyszínre utaznak 2021-ben

A koronavírus-járvány miatt költségcsökkentési intézkedéseket kellett hozni az F1 elsőszámú utánpótlássorozatában is, akik jövőre csak 8 helyszínre utaznak el, de 24 versenyt fognak tartani a 2021-es szezonban.

Költségcsökkentés az F2-ben is: csak 8 helyszínre utaznak 2021-ben

Az Autosport szeptemberi értesüléseivel összhangban érkezett a bejelentés az F2 hivatalos oldalán azzal kapcsolatban, milyen változásokat vezetnek be a legrangosabb utánpótlássorozat formátumával kapcsolatban.

A leglényegesebb változtatás jövőre az, hogy szétválasztják az F2 és az F3 versenyhétvégéit, az így felszabaduló időt pedig arra fordítják, hogy egy harmadik futamot is beilleszennek az F2 hétvégi programjába.

 

Ennek értelmében csak 8 helyszínre utazik el az F2, 4 európai, és 4 tengeren túli helyszínre, azonban a 3 versenyes hétvégék miatt ugyanúgy 24 futamot tartanak majd, mint idén.

Az F3 szintén 3 versenyes hétvégéket fog tartani, azonban csak 7 helyszínen, köztük 5 európai, és kettő tengeren túli versennyel.

Bejelentették továbbá, hogy az F2-ben 2023-ig biztosan megtartják a jelenlegi, 2018-ban bemutatott Dallara autókat, amelyeket továbbra is a Mecachrome 620 lóerős V6 turbómotorja hajt majd.

 

Az F3 2022-ben esedékes generációváltását szintén eltolják, egyelőre határozatlan ideig.

A bajnokságok szétválasztása azért is volt fontos az FIA számára, mivel a 11 F2-es csapat közül 9 futatt F3-as programot is, így azonban jelentős utazási költséget spórolhatnak meg.

„Az egyik legnagyobb értéke a GP2 bajnokságban a 2005-ös indulása óta a költségek normális keretek között tartása volt. Ma, még erőteljesebben, mint korábban, ennek mentén kell meghatároznunk a következő szezonokra vonatkozó stratégiánkat” – nyilatkozta az F2 és az F3 vezérigazgatója, Bruno Michel.

„A bejelentett intézkedések rendkívül fontosak, mivel hatással vannak a bajnokság működésére, a versenynaptárra és a hétvégékre is. Azok a csapatok, amelyek jelenleg mindkét bajnokságban részt vesznek, képesek lesznek megosztani a munkaerejüket a két bajnokság között, hogy ezzel is spóroljanak.”

„Úgy érezzük, hogy ezeket a módosításokat a lehető leggyorsabban be kellett vezetnünk, hogy biztosítsuk a két bajnokság jövőjét az elkövetkező évekre.”

Az F1 minden korábbinál hosszabb versenynaptára nagyon extrém megoldásra kényszerítheti a Red Bullt is.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Az új versenynaptár extrém megoldásokat követel majd a csapatoktól
Előző cikk

Az új versenynaptár extrém megoldásokat követel majd a csapatoktól

Következő cikk

Ferrari: az autó javult, de ez nem biztos, hogy elég lesz a konstruktőri bajnokságban

Ferrari: az autó javult, de ez nem biztos, hogy elég lesz a konstruktőri bajnokságban
Hozzászólások betöltése