Kizárt, hogy a McLaren év vége előtt elengedje Sainzot

A McLaren elmondta, semennyire sem érdeke, hogy idő előtt átváltson 2021-es versenyzőpárosára, mivel jelenlegi felállásuk stabilitását kihasználhatják, míg másoknál nagy a kavarodás.

Kizárt, hogy a McLaren év vége előtt elengedje Sainzot

A McLaren volt az év eleji versenyzőkeringő középpontja, amit az indított be, hogy a Ferrari úgy döntött, nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel év végén lejáró szerződését. A Ferrari egyből lecsapott Carlos Sainzra, akinek a helyére a csapat Daniel Ricciardót hívta Lando Norris mellé. Vettel múlt héten írt alá az Aston Martinhoz.

A 2021-es üzletek nyélbeütésével egyes hírek arról szóltak, a csapatok akár idejekorán el is ereszthetnék a versenyzőket, hogy jövőre már mindegyikük jobban ismerje az új környezetet. A McLaren igazgatója a saját részükről ezt elutasította, mivel a csapat és Sainz kapcsolata szerinte kifejezetten előnyükre válik más csapatok problémáival szemben:

„Elégedettek vagyunk az idei felállásunkkal és a többiek idei felállásával is. Szerintem mindkét pilótánk fantasztikusan teljesít, míg másoknál kicsit nagyobb a kavarodás. Nem borítanám fel ezt a harmonikus kapcsolatot. Amennyiben ezen elgondolkodnánk, azzal csak a többi, kicsit instabilabb csapatnak kedveznénk.”

Még több F1 hír:

A McLaren jelenleg harmadik a konstruktőrök között, és jó esélye van megtartani a középmezőny első helyét a Mercedes és a Red Bull mögött. Azonban míg idén is vannak lehetőségeik, a csapat elsősorban hosszútávra tervez, még úgy is, hogy tudják, addig a többiek is javulhatnak:

„A célunk mindig az lesz, hogy elkapjuk, bárki is legyen az első, ez most jó ideje a Mercedes. Az, hogy a Ferrari is az ellenfelünk, lelkesít minket, mert tavaly és előtte sem voltunk egy lapon egy ideig. Még bíztatóbb, hogy tudtunk csukni az ollón és 2022-ben, amikor jön a nullázás, hatalmas esélyt kaphatunk. Persze a Renault is jön fel ránk, a Racing Point is gyors, ráadásul most szereztek be egy négyszeres világbajnokot.”

„Szóval bár elsősorban az előttünk lévő három, vagyis idén már csak kettő csapatot szeretnénk elkapni, figyelnünk kell a negyedik, ötödik, hatodik, sőt, a hetedik helyezettet is, mindannyian komoly vetélytársak lesznek a költségvetési plafon bevezetésével. Mindenki tiszta lappal indul és ez szerintem remek korszaka lesz majd a Forma-1-nek.”

A 90-es évek vége alapján támadna fel a Ferrari.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Todt: "Figyelmeztettem Schumachert, nehogy szóljon Bernie-nek”
Előző cikk

Todt: "Figyelmeztettem Schumachert, nehogy szóljon Bernie-nek”

Következő cikk

Beszélt az FIA arról, miért lett végül betiltva a partimód

Beszélt az FIA arról, miért lett végül betiltva a partimód
Hozzászólások betöltése