Kommentár

Kit választhat a Toro Rosso a 2020-as szezonra?

Az egyik legérdekesebb csapat a 2020-as idény kapcsán a Toro Rosso, a Motorsport.com újságírója, Scott Mitchell pedig azt a kérdést feszegette, hogy milyen opciói lehetnek jövőre a Red Bull „B” csapatának.

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull a nyári szünet alatt bejelentette, hogy Pierre Gasly helyére Alexander Albon fog megérkezni az energiaitalosok „A” csapatához, míg Gasly visszatér a Toro Rossóhoz, ahol Daniil Kvjat lesz a csapattársa. A Toro Rosso számára pedig nyilvánvaló lehetőségnek tűnhet, hogy azt a két versenyzőt tartják meg a 2020-as szezonra, akik nem voltak elég jók a Red Bull szerint.

Ugyanakkor nem érezhetik teljesen biztonságban magukat a juniorcsapat versenyzői, és egyelőre az is kérdéses, hogy a hármasból bárkit „méltónak” találnak-e arra a bikák döntéshozói, hogy jövőre Verstappen csapattársai legyenek.

Ha pedig Kvjat nem kap második esélyt a Red Bull „nagycsapatánál”, akkor elég sivár a jövője az istálló kötelékében, miközben Gaslynak a megtépázott önbizalmát kell helyre raknia régi-új csapatánál. Eközben Albon mindössze 12 futammal a neve mellett kezd a Red Bullnál, és amennyiben nem válik be, könnyen lehet, hogy nem tartja meg a pilótanégyest teljes egészében az RB, így új versenyzőjük lehet.

Még több F1 hír:

Az Albon-Kvjat duó a 2019-es idényre azt bizonyítja, hogy a Red Bull nem fél attól, hogy meglepetést okozzon. Az egyik meglepetés Jüri Vips lehetne, akinek elég szuperlicensz-pontja lehetne 2020-ra, hiszen 2017-ben megnyerte a német F4-et, 2018-ban negyedik helyen végzett az európai F3-ban, idén pedig a Formula 3-as bajnoki címért van harcban.

Dan Ticktum távozása nagy űrt hagyott maga mögött a Red Bull programjában, a „helyettes”, Patricio O’Ward F1-be való érkezése viszont sokkoló lenne, és ő az elég szuperlicensz-ponttól is messze van.

Jelölt lehet még a Honda Super Formula sztárja, Naoki Yamamoto és a Honda protezsáltja, az F2-ben már futamgyőzelemmel is rendelkező Nobuharu Matsushita. Emellett arra is esély van, hogy Albonhoz hasonlóan ismét egy „kívülállót” szerződtetnek az F2-ből, aki Luca Ghiotto lehetne.

További híreink:

Yamamoto elég szuperlicensz-ponttal rendelkezik, de 31 éves kora ellenére még sosem versenyzett Japánon kívül, így nem is illik a Red Bullhoz passzoló profilba, tehát reálisan nézve ő nem tűnik valós esélyesnek. Matsushita már jobb lehetőség lehetne a Hondának arra, hogy egy japán pilótát hozzon az F1-be, de kiemelkedő eredményeket kellene szereznie ahhoz, hogy elég pontja legyen az F1-es szuperlicenszhez.

Luca Ghiotto pedig Alex Albon nyomdokaiba léphetne, hiszen a Red Bull ismét egy gyári támogatással nem rendelkező, de a Formula 2-ben jól teljesítő versenyzőre csapna le. Ghiotto pedig meglehetősen jól teljesített erős pilóták ellen az utóbbi években, például hiába nyerte meg a GP3-at Esteban Ocon, abban a szezonban a francia egy győzelmet szerzett, míg Ghiotto ötöt.

A fiatal Jüri Vips pedig a második helyen áll a Formula 3-ban két győzelemmel a neve mellett, és valós opciónak tűnik. Az észt versenyző már a Red Bull kötelékébe tartozik, és ugyanúgy 4 győzelmet szerzett első európai F3-as szezonjában, mint Ticktum, és ugyanabban a csapatban is versenyzett. Ha őt választaná a Red Bull, azzal a juniorprogramjuk gyengülését is cáfolhatnák az energiaitalosok.

Még több hír:

Hogy túl korai lenne-e az előléptetés? Ezt a kérdést a Red Bullnak kell megválaszolnia, de nem ő lenne az első versenyző, aki az F3-ból vagy GP3-ból érkezne meg a száguldó cirkusz mezőnyébe – például Daniil Kvjat is utóbbiból igazolt az F1-be 2014-ben.

A Red Bull programjában nem ritka, hogy a versenyzők vagy megtanulnak úszni, vagy elsüllyednek. A pilótákat persze nem kényszerítik arra, hogy csatlakozzanak a programba, de ha felajánlják valamelyik versenyzőnek a tagságot, akkor az anyagi támogatáson kívül az osztrák istálló „játékszabályait” is el kell fogadniuk.

Sokan kritizálják a Red Bullt azért, mert óriási terhet raknak a juniorjaik vállára, pont ezért nem lenne hihetetlenül nagy meglepetés, ha Vips az F1-es csapatban, vagy annak a környékén találná magát. Tehát a Red Bull és a Toro Rosso rendelkezik lehetőségekkel, de vélhetően időbe fog telni, amíg bejelentik a 2020-as versenyzőiket.


Videón Fernando Alonso nagy tesztje Namíbiából, ahol meg kellett küzdenie a magasabb dűnékkel, mely egy teljesen új tapasztalat volt számára.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren újonca hamarosan az egyik legértékesebb versenyző lehet
Következő cikk Ma 28 éve, hogy Schumacher megérkezett a Forma-1-be: micsoda sztori?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország