Szavazás

A nép Alonsót akarja Hamilton mellé Bottas helyett a Mercedesnél: ennyi?!

Rengeteg szavazat érkezett a kérdésre, miszerint kit hoznátok Valtteri Bottas helyére a Mercedeshez a 2020-as szezontól kezdődően, ami azt jelentené, hogy Lewis Hamilton új csapattársat kapna maga mellé.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Fernando Alonso, McLaren in the press conference

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas évek óta egymás mellett versenyeznek, de a finn eddig még nem igazán okozott nagy kihívást a bajnok számára, leszámítva egy-két időmérőt és futamot. Nico Rosberg messze nagyobb nyomást volt képes helyezni a rekorderre, akit 2016-ban le is győzött, majd azzal a lendülettel visszavonult, amivel az esélyt sem adta meg Hamilton számára a visszavágóra.

A hu.motorsport.com legutóbb arra volt kíváncsi, hogy az Olvasói kit ültetnének az ismét gyengébben teljesítő Bottas helyére, akinek nincs érvényes szerződése a 2020-as idényre, csak opciója, ami csupán annyit jelent, hogy adott esetben a Mercedesnek nem kellene újratárgyalnia a finn kontraktusát, hanem azt a jelenlegi feltételek mellett egyszerűen meghosszabbítanák.

Sok a pletyka Bottas esetleges távozása, és Max Verstappen érkezése körül, de természetesen mindenki tagad. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a finn, vagy a holland a helyén marad. Arra azonban nagyobb az esély, hogy Valtteri csapatot vált. A szavazásra összesen több mint 7700 voks érkezett, ami szintén csak azt bizonyítja, hogy az Olvasóinkat nagyon érdekli a kérdés. Alább a végeredményt nézhetitek meg a pilótákkal.

Pascal Wehrlein: 1%
Nico Rosberg: 2%
Charles Leclerc: 2%
Valaki más: 3%
George Russell: 4%
Daniel Ricciardo: 7%
Sebastian Vettel: 7%
Lando Norris: 8%
Megtartanám Bottast: 14%
Esteban Ocon: 15%
Max Verstappen: 16%
Fernando Alonso: 21%
12

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy Schumacher-rekord, amit lehetetlen lesz megdöntenie Hamiltonnak?
Következő cikk Ismét akcióban Senna McLarenje, a volánnál Takuma Szató

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország