BRÉKING

Kiszivárgott a 2013-as F1-es versenynaptár tervezete: USA két futammal készülhet

A Pitpass.com internetes lap megszellőztette a 2013-as versenynaptár tervezetét, melyben a korábbi hírekkel ellentétben két amerikai helyszín is helyet kapott.A jövő évi naptár is 20 futamos lesz.

Fotó: Scuderia Ferrari
A 2013-as versenynaptár továbbra sem került megerősítésre, de a kiszivárgott tervezet szerint nem lesz komoly változás a kalendárban. Az idei évhez hasonlóan 2013-ban is 20 versenyhétvégéből fog állni a bajnokság.

A legnagyobb változást Valencia és a Nürburgring jelentheti. A spanyol és a német helyszín is éves váltakozással rendez futamot a naptárban. A spanyol kikötőváros 2014-től rendez ismét futamot, addig a németek valószínűleg mégsem tudtam megegyezni a FOM első emberével (Bernie Ecclestone), mivel a naptár szerint jövőre is Hockenheim fogadja a mezőnyt.

1984 óta első alkalommal fordul elő az, hogy az Egyesült Államok egy esztendőben két versenynek is otthont ad az F1-ben. Ez akkor Detroit és Dallas volt. 2013-ban New Jersey és Austin teheti ezt meg. A korábbi hírek szerint New Jersey csak 2014-től rendezett volna utcai versenyhétvégét a sorozatban.

Az FIA Motorsport Világtanács hamarosan véglegesíteni fogja a naptárat, mely valószínűleg már nem fog változni. A jelentések szerint az évadnyitó Ausztrál Nagydíj március 17-én kerül megrendezésre.

2013 – versenynaptár:
1. Ausztrália, Melbourne - március 17.
2. Malajzia, Sepang - március 24.
3. Kína, Sanghaj - április 14.
4. Bahrein, Sakhir - április 21.
5. Spanyolország, Barcelona - május 12.
6. Monte Carlo, Monaco - május 26.
7. Kanada, Montreal - június 9.
8. Egyesült Államok, New Jersey - június 16.
9. Nagy-Britannia, Silverstone - június 30.
10. Németország, Hockenheim - július 21.
11. Magyarország, Budapest - július 28.
12. Belgium, Spa - szeptember 1.
13. Olaszország, Monza - szeptember 8.
14. Szingapúr, Marina Bay - szeptember 22.
15. Japán, Suzuka - október 6.
16. Korea, Yeongam - október 13.
17. India, Buddha - október 27.
18. Abu Dhabi, Yas Marina - november 3.
19. Egyesült Államok, Austin - november 17.
20. Brazília, São Paulo - november 24.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher: Eljött az idő, most mi jövünk!
Következő cikk Webber: Bajnokok lehetünk, csak más stílusban, mint eddig

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország