Kiss Pál Tamás a délutáni futamon feledtetné a csalódást keltõ kvalifikációt

A 2012-es GP3-as Belga Nagydíj idõmérõ edzése nem úgy alakult Kiss Pál Tamás számára, ahogy azt eltervezte. A magyar pilóta a 19. helyen zárta az idõmérõt, amit rendkívüli csalódásként élt meg, de ennek ellenére nem adja fel a harcot, és bízik...

Tamás idén már indult egyszer a 19. rajtkockából, mégpedig a silverstone-i versenyhétvége elsõ futamán, amelyet végül kiváló rajtjának és késõbbi bravúros elõzéseinek köszönhetõen a 11. helyen zárt, épphogy csak lemaradva a pontszerzõ helyekrõl. Most is valami hasonlóan szép felzárkózást mutatna be délután, lehetõleg persze "pontosabb" befejezéssel.

"Jól indult az edzés, hiszen körülbelül félidõig végig a 8-10. helyek környékén álltunk, és az sem tûnt reménytelennek, hogy akár még elõrébb lépjünk egy picit, de ehhez képest a végére visszacsúsztunk a 19. helyre, ami miatt nagyon csalódott vagyok" – kezdte a spái kvalifikáció utáni értékelését a pilóta, majd hozzátette: "A pálya száraz volt ugyan, de inkább félszáraznak mondanám, mert rengeteg vizes folt volt rajta, úgyhogy bátornak kellett lenni az elején."

"Az edzés második felében sajnos sok idõmbe tellett, mire fel tudtam melegíteni a gumikat, de utána sem jött meg az a tapadás, amit a második szettõl vártunk volna. Nagyon instabil volt az autó a kanyarbejáratoknál, így nem tudtam úgy támadni a kanyarokat, ahogyan szerettem volna, és szélárnyékot sem sikerült fognom, pedig az a hosszú egyenesekben akár 3-4 tizedmásodperc elõnyt is jelent. Nagyon gyorsan elröpült ez az edzés, hiszen Spában több mint két perc alatt teszünk meg egy kört, de az idõmérõ ugyanúgy félórás, mint bárhol máshol. Így a végén egyszerûen már nem maradt idõnk a javításra, úgyhogy ez most a délutáni futamra maradt" – tekintett máris elõre Tamás, aki a vártnál gyengébb szereplés ellenére most is csapata, az Atech CRS GP legjobbjának bizonyult.

"Széles a pálya, hosszúak az egyenesek, úgyhogy én bizakodom, van esély elõrejönni, de ehhez gyorsabbnak kell lennünk, mint az elõttünk levõknek. Péntek délután végre kicserélték a motort az autómban, mert a telemetriai adatok kimutatták, hogy a szabadedzésen 6-7 kilométer/órát veszítettem az egyenesekben a többiekhez képest. Most az új motorral érzésre már valamivel jobb volt a helyzet, de biztosat csak az adatok kielemzése után tudnék mondani. Egyelõre sajnos irreálisan messze vagyunk a többiektõl, de nem adjuk fel, és megpróbáljuk úgy beállítani az autót, hogy a versenyen legyen esélyem egy szép felzárkózást bemutatni. Veszítenivalónk nincs, úg yhogy támadunk ezerrel!" – szólalt meg a harci szellem hazánk egyedüli GP3-as futamgyõztesében.

A 2012-es Belga Nagydíj elsõ GP3-as futama szombat délután 17 óra 20 perckor rajtol el. 
 
Borbás Bálint - P1race.com
Fotó: Paolo Pellegrini

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING