BRÉKING

Kiss Pál Tamás a 13. rajtkockát szerezte meg az esős időmérőn

A World Series by Renault barcelonai versenyhétvégéjének vasárnapi időmérő edzésén vizes pálya fogadta a 3,5 literes csúcskategória mezőnyét a katalán ringen. A BVM Target Racing színeiben élete második WSR 3,5-ös hétvégéjén szereplő Kiss Pál Tamás jól helytállt a nehéz körülmények között, és a 13. rajtpozícióból várhatja a délutáni futamot.

„A 13. hely nem olyan rossz, de úgy érzem, több is lehetett volna benne. Amit az első teszt után mondtam, az sajnos továbbra is fennáll: vizes pályán nagyon nehezen kezelhető az autó, úton tartani is borzasztóan nehéz, a csapattársamnak nem is sikerült, úgyhogy nekem is nagyon észnél kellett lennem végig. A körülmények is nagyon nehezek voltak, hiszen igazán vizes csak az edzés első felében volt a pálya, utána inkább nyálkásnak mondanám, ami a legrosszabb, mert se nem száraz, se nem vizes, hanem valahol a kettő között van félúton. Ezért a végén már nem nagyon tudott javítani senki az addigi legjobbján, így én sem” – árulta el Tamás a vasárnapi időmérő edzést követően.

„Az első néhány kör után nagyon elégedetlen voltam az autóval, ezért visszajöttem a bokszba, és változtattunk a guminyomáson. Ettől valamelyest javult a helyzet, de még mindig nem az igazi. Lenne még hova javulnunk bőven a beállításokat illetően, mert rendkívüli módon csúszkált alattam az autó végig, ennek fényében azt hiszem, örülnöm kell a 13. helynek. A futamon is mindent megteszek majd a jó szereplés érdekében, és szárazon, illetve esőben is próbálom majd támadni az előttem levőket, de úgy gondolom, hogy esőben erre azért összességében több esélyünk lenne” – mondta el röviden Kiss Pál Tamás, mielőtt sietve visszaindult csapata bokszába, ahol versenymérnöke már várta, hogy együtt tovább dolgozzanak a beállításokon és a telemetriai adatok elemzésén a második futam előtt.

A WSR 3,5 literes csúcskategóriájának vasárnap délután 15 órakor rajtoló második futamát – az előzetes programterv szerint – az Eurosport élőben közvetíti. A 44 percet + 1 kört felölelő verseny alatt a pilótáknak egy alkalommal a bokszba is ki kell majd látogatniuk kerékcsere céljából, amire ki-ki saját belátása szerint az 5. és a 17. kör között keríthet sort.

Borbás Bálint, P1race.com
Fotó: Paolo Pellegrini

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean elfelejtené a rajtbaleseteit
Következő cikk Lotus: Egyszerre három gyereket kell etetni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország