BRÉKING

Kiss Pál Tamás 6. lett az idõmérõn, a 16. helyrõl rajtolhat

A 2012-es monzai GP3-as hétvége szombat reggeli idõmérõ edzésén is folytatta remeklését Kiss Pál Tamás, hiszen a magyar pilóta a 6. leggyorsabb idõvel zárta a kvalifikációt, több olyan riválisát is megelõzve, akik számára a bajnoki cím a tét. Pénteken kapott tízhelyes rajtbüntetése folytán Tamás így a 16. helyrõl kezdi majd meg az elsõ futamot, ahol célja a pontszerzés lesz.

Az idõmérõn elért 6. hely és a 16. rajtpozíció között tátongó ellenmondást több nézõpontból is meg lehet közelíteni. Egyrészrõl fájó, hogy a hétvége eddigi részében mutatott vitathatatlan gyorsasága ellenére Tamás nem az élmezõnybõl indul majd a szombat délutáni elsõ futamon. Másrészrõl viszont a 16. rajthely egyben azt is jelenti, hogy az Atech CRS GP pilótája olyan versenyzõk mögül fog rajtolni, akiknél az idõmérõn sokkal gyorsabb volt, a monzai pályán pedig a szélárnyéknak és a hosszú egyeneseknek köszönhetõen nem lehetetlen az elõzés, így elvileg minden esély meglesz a felzárkózásra.
 
Így aztán Tamás a pénteki büntetés tényén immár teljesen túllépve, a szombat délutáni versenyen csak arra fog koncentrálni, hogy a leintésig lehetõleg visszakapaszkodjon abba a pozícióba, ami valós tempója alapján megilletné õt. Ráadásul a helyzet sem lesz ismeretlen számára, hiszen az elõzõ hétvégék motorproblémái miatt sajnos az utóbbi idõben hozzászokhatott, hogy rendre a mezõny hátsó régiójából indulva kell a futamokon maradandót alkotnia. Jöhet tehát az újabb elõzésparádé Kiss Pál Tamás-módra!

"Sokkal jobb úgy hátul lenni, hogy tudjuk, hogy gyorsak vagyunk, ugyanakkor mindig komoly feladat elõrejönni, úgyhogy most sem lesz egyszerû dolgunk" – mondta el Tamás az idõmérõ után. "Megnyugtatóbb lenne a 6. helyrõl rajtolni, de túl kell élni az elsõ két kanyart, és ha utána sikerül tempót mennem, akkor úgy gondolom, hogy ezen a pályán illene felérni a top8-ba, ami a fordított rajtrácsos második futamon is jó pozícióba hozna minket. Az autó jól megy, Monzában lehet elõzni, úgyhogy optimistán várom az elsõ futamot."

"Ami az idõmérõ edzést illeti, a 6. hely nem rossz, de lehetett volna ez jobb is, hiszen a leggyorsabb idõmet a legutolsó gyorskörömben értem el, amikor már eléggé kopottak voltak az abroncsaim. Az edzés eleje megint jól sikerült, egy darabig voltam 3. is, aztán viszont a bokszkiállások után sokáig nem tudtam javítani, mert nagyon nagy volt a tumultus és a helyezkedés a pályán, folyton forgalomba kerültem és csak a legvégén tudtam egy tiszta gyorskört futni, ezzel végeztem a 6. helyen. Remélem, délután megtalálom majd az elõre vezetõ utat, és sikerül megcsípnem a top8-at" R 11; tette hozzá végül bizakodóan Kiss Pál Tamás.
 
A GP3 elsõ 2012-es monzai futama szombaton 17 óra 20 perckor rajtol el. A versenyt az Eurosport 2 élõben közvetíti.

Borbás Bálint - P1race.com
Fotó: Paolo Pellegrini

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton 1 ezreddel Alonso előtt Monzában! Schumacher KERS nélkül
Következő cikk McLaren: Nem igazán gondolkodunk Hamilton lehetséges utódján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország