Kisebbek lesznek a kavicságyak Zandvoortban

Zandvoortban folyamatosan zajlanak a munkálatok, hogy megfelelően felkészüljenek a májusban megrendezésre kerülő Holland Nagydíjra. És bár egyértelműen az old-school pályák közé tartozik Zandvoort, több lesz az aszfalt a pályán, mint a renoválás előtt.

Artist impression of Circuit Zandvoort

Fotót készítette: Circuit Park Zandvoort

A Forma-1-es Holland Nagydíj lesz minden bizonnyal a legnagyobb sportesemény Hollandiában 2020-ban. A szervezők pedig büszkén jelentették, hogy több mint 1 millióan igényeltek jegyet a nagydíjra, viszont az extra lelátókkal is csak 105 ezer szurkoló tud majd kimenni a versenyre.

A zandvoorti pálya az old-school aszfaltcsíkok közé tartozik, viszont a renoválás során több dolgot is átalakítanak a pályán. Több kanyart és bukóteret is átterveznek. Ide tartozik a döntött kanyar is, illetve kisebbek lesznek a kavicságyak, és lesznek mellettük aszfalttal borított bukóterek is.

A rázókő melletti részen marad a kavicságy, hogy ne lehessen levágni a kanyarokat, viszont a pályától kissé messzebb már aszfalt is lesz, hogy aki nem tudja bevenni a kanyart, ne rekedjen meg a kavicságyban, és folytatni tudja a körözést.

További híreink:

Emellett a pálya gyorsabbá is fog válni, hiszen például a 3-as és a 8-as kanyart kiszélesítik, hogy az autók nagyobb sebességgel mehessenek át rajtuk. E téren még rengeteget kell dolgozniuk a hollandiai pályamunkásoknak a következő hetekben.

Zandvoort egy teljesen új kihívást fog jelenteni a Forma-1-es csapatok és versenyzők számára. A pálya szeretné megnehezíteni a mérnökök dolgát, és hogy ne tudjanak megfelelően felkészülni a szimulátorban, nem adják ki a csapatoknak a pálya és az aszfalt pontos adatait.

A szervezők remélik, hogy ez, illetve a bokszkiállások rövid volta miatt izgalmas lesz a Holland Nagydíj, ami 1985 után tér vissza a Forma-1 versenynaptárába.

Még több F1 hír:

A Holland Nagydíj május 3-án kerül majd megrendezésre, és a szervezők arra számítanak, hogy egyedi esemény lesz a zandvoorti hétvége, és egész nap le tudják majd kötni a versenyre kilátogatókat.

A Forma-1 mezőnyében jelenleg egy holland versenyző van, a Red Bull Racing pilótája, Max Verstappen, és a nyolcszoros futamgyőztes tehetségnek is nagy szerepe van abban, hogy Hollandiában ennyire népszerű az F1.


A legendás Forma-1-es illusztrátor Giorgio Piola eleveníti fel emlékeit a Williams FW14B-ről, minden idők egyik legjobb versenyautójáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy nagyobb szponzor készül megállapodást kötni a Mercedesszel az F1-ben
Következő cikk A Force India korábbi tulajdonosa örül az Aston Martinnal kötött üzletnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország