BRÉKING

Kínától szigorúbban szabályozzák az üzemanyagátfolyást

Az FIA azt kérte a csapatoktól, hogy Kínáig vezessék be az új előírásokat, melyekkel a benzinátfolyási sebesség mérését akarják elősegíteni. Két motorgyártó is gyanúba keveredett, hogy esetleg átlépik a megszabott határt.

Daniel Ricciardo 2014-es Ausztrál Nagydíjon történt vitás kizárása már majdnem egy éve volt, azóta nyugalom van az üzemanyag-áramlás mérésével, ami a 2014-es évben több megbeszélés tárgya is volt. Azonban most újra megkezdődtek a túl magas üzemanyag fogyasztással kapcsolatos viták. A Ferrari és a Mercedes motornak egyértelműen hangosabb motorjai vannak, illetve a Mercedes pilótáinak az Ausztrál Nagydíj vége felé a biztonsági autós fázis ellenére is üzemanyagot kellett spórolniuk. Mindkét gyártó kijátszotta volna a maximális átfolyási sebességet?

Rosberg Melbourne-ben kifejezte meglepettségét: „Nem értem, miért olyan nehéz. Tavaly alig kellett spórolnunk, idén úgy tűnik, hogy valami rosszabb lett.” Hogy mi történhetett, azt nem tudta megmagyarázni. „Kicsit nagyobb a teljesítményünk, és ehhez több energiára van szükségünk. Még egy kicsit nehezebb is az autó tavalyhoz képest, de ennek ellenére gyorsultunk.”

Olasz lapértesülések szerint az FIA utánanéz a dolgoknak, és egy új technikai direktívát fogadtatott el, amit a Kínai Nagydíjtól vezetnek majd be: utána már több ponton is mérni fogják az üzemanyagnyomást a rendszerben – eddig csak egy helyen mért a szenzor. Az FIA-nak az a gyanúja, hogy a csapatok növelik az áramlási sebességet a befecskendező rendszer egyes területein, úgy hogy a szenzorok mégsem mérnek az előírt 100 kg/óránál magasabb értéket.

Az olasz Omnicorse úgy véli, hogy a Renault hátrányának oka is ez lehet: amíg a Ferrari és a Mercedes a maximális 500 bar nyomásra tervezte a befecskendező rendszerét, a Renault motoroknál ez csak 250 bar. A Honda is elérheti az 500 bart, de jelenleg megbízhatósági okokból kisebb nyomás mellett futnak.

A maximális áramlási sebességet ugyanúgy szabályozzák, mint a versenyen elhasználható maximális üzemanyag mennyiséget, hogy ezzel megakadályozzák a csapatokat, hogy nagyobb teljesítményt hozzanak ki a motorokból az időmérőn, illetve a versenyen a biztonsági autós fázisok alatt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Meglepően jó Ferrari-motor, míg a Hondától többet vártak
Következő cikk Force India: Lássuk, hogy Malajziában is összejöhet-e!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország