Kimi Räikkönen szerint a versenyen közelebb vannak a Mercedeshez

Kimi Räikkönen szerint a versenyen közelebb vannak a Mercedeshez

Kimi Räikkönen hisz benne, hogy versenyen közelebb kerültek a Mercedeshez, és így már újra az élen harcolhatnak a Forma-1-es mezőnyben.

A Scuderia a negyedik legjobb csapat volt 2014-ben a Mercedes, a Red Bull és a Williams után, de a szezonnyitó után egyértelmű, hogy az olaszok előreléptek a téli tesztek alatt, és ezt az Ausztrál Nagydíjon be is bizonyították.

Sebastian Vettel harmadik lett, Kimi Räikkönen pedig ötödik lehetett volna, ha nem jön közbe a probléma a rosszul rögzített kerékkel, ami miatt végül ki kellett állnia.

Az időmérőn Vettel és Räikkönen a negyedik és ötödik helyet szerezték meg Felipe Massa Williamse mögött, de mindketten úgy érezték, hogy az autó a harmadik helyre is képes lett volna, a Mercedes duója – Lewis Hamilton és Nico Rosberg – mögött.

„Hiszek a versenyben, mert nem vagyunk messze a Mercedestől” – mondta Räikkönen. „Biztos vagyok benne, hogy elöl lehetünk, és az élen harcolhatunk.”

Azzal a finn is tisztában van, hogy az első két helyre csak akkor lehet esélyes a Ferrari, ha valami közbejön a Mercedesnél.

„Nyilvánvaló, hogy ez a versenyen is múlik, illetve azon is, hogy ők mit csinálnak, de sok minden nem úgy ment a vasárnapi versenyen, ahogy kellett volna. Gondolok itt a padlólemez hátulján elszenvedett sérülésre, vagy hogy a hátsó tárcsa megsérült a második kiállásnál. Az autónk mindezek ellenére is gyors volt.”

„Tényleg hiszek benne, hogy jó autónk van a versenyen és egy körön is. Nem kérdés, hogy nem elég gyors még, de szerintem a lemaradásunk sokkal kisebb a versenyen, mint az időmérőn. Tehát egy körre kell koncentrálnunk, mert a Mercedes előttünk jár valamennyivel.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING