Kimi Raikkönen: Senki nem hitt a Ferrariban, most pedig itt vagyunk, visszatértünk!

Kimi Raikkönen: Senki nem hitt a Ferrariban, most pedig itt vagyunk, visszatértünk!

Kimi Räikkönen is boldog amiatt, hogy a Ferrari visszatért az élre, de természetesen a saját futamát sajnálja Malajziában.

A finn „Jégember” Ausztráliában és Malajziában sem tudott egy tiszta futamot zárni, miközben Sebastian Vettel a másik Ferrarival mindkét helyszínen dobogóra állhatott! Sőt, Sepangban megnyerte a futamot.

Räikkönen egy rossz startot követően Felipe Nasr (Sauber) miatt defektet kapott, de a biztonsági autó pályára küldésének köszönhetően is feljött a 4. helyre.

Kimi Räikkönen

Ebben a hétvégében sokkal több volt számomra. Sajnálom, mert szombaton és vasárnap is szerencsétlenebbül alakult a helyzetem, de utólag úgysem tud mit tenni az ember. Nyilvánvalóan ideálisabb lett volna a mezőny elejéről kezdenem a versenyt.

A startom nem sikerült, túlságosan is kipörögtek a hátsó kerekek, majd jött a defekt. Egy nagyon szar első kört futottam, ami lényegesen meghatározta a futamomat. Később azonban sikerült felzárkóznom, de ezzel nem lehetek teljesen elégedett, mivel normál körülmények között ott kellett volna lennem Sebbel.

Ha megnézzük, hogy mik történtek ma, ez volt a maximum, amit tehettem. A mai nap egy remek eredményt hozott Seb és a Ferrari számára.

Az autó gyors volt, de a defekt után megsérült a padlólemez, így nem volt ideális a futamon. Az azonban mindenképpen biztató, hogy a sebességünk megvan, és harcolhatunk a Mercedes ellen. Remélem, Kínában már végre egy tiszta hétvégém lesz. Senki sem hitt bennünk, de mi igen, és egyre erősebbek és erősebbek vagyunk.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Vettel rádióüzenete a végén! Megunhatatlan:) Őszinte érzelmek! fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. március 29.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING