Kimi Räikkönen, aki Jégembernek álcázza magát a Forma-1-ben

megosztás
hozzászólás
Kimi Räikkönen, aki Jégembernek álcázza magát a Forma-1-ben
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2015. jún. 12. 10:00

A Forma-1 válsága éppen annyira foglalkoztatja Raikkönent, mint az imidzse – a magánéletben a finn „éppen olyan normális, mint bárki más”.

Egyszavas válaszok, napszemüveg… ja és csak a feltétlenül szükséges percek eltöltése a paddockban: Ez Kimi Räikkönen, akit a pályafutása eleje óta így ismerhettünk meg. A finn becenevét, a Jégembert korábbi főnökétől, Ron Dennistől kapta. Azóta sem sokat változott. „Az emberek mások a munkahelyükön, mint otthon.” – mondta a 2007-es bajnok a Canal+ csatornának.

Az elkerülhetetlen PR felhajtás és személyes történetek éppen annyira nem érdeklik a 35 éves Ferrari sztárt, mint a politikai viták a szabályváltoztatásokról. „A pályán az én feladatom, hogy a legjobbat nyújtsam. Annyi minden más történik körülöttem, amihez semmi közöm.” – mondta a finn, aki az autóversenyzésre úgy tekint mint a munkájára, és épp ezért a többi tevékenység egyáltalán nem hozza lázba.

A frissen sült családapa, aki barátnőjével, Minttu Virtanen-nel és kisfiával, Robinnal éli a magánéletét, nem sokat törődik az imidzsével: „A hétköznapi életben olyan normális vagyok, mint bárki más. Amit az emberek rólam gondolnak, az nekem teljesen mindegy.”

//

A Red Bull csapatfőnöke nem hisz a demokráciában, ha Forma-1-ről van szó fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, June 12, 2015

Következő Forma-1 cikk
Button: Várhatóan a versenyzőkkel is megvitatják a Forma-1 jövőjét

Előző cikk

Button: Várhatóan a versenyzőkkel is megvitatják a Forma-1 jövőjét

Következő cikk

Red Bull: Inkább egy diktátor, mint a Stratégiai Csoport

Red Bull: Inkább egy diktátor, mint a Stratégiai Csoport

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa BRÉKING