Kimi idei legjobb pillanatai az F1-ben: már a 18. kiadás

Kimi Räikkönen idén már a 18. szezonját teljesítette a Forma-1-ben, és jövőre, Fernando Alonso visszatérésével is a rangidős lesz a mezőnyben a maga 41 évével, az F1 pedig ismét is összegyűjtötte a közönségkedvenc pilóta legjobb pillanatait.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kimi Räikkönen 2020-as teljesítményét nehéz pontosan megítélni, egyfelől Antonio Giovinazzi megnyerte a csapaton belüli időmérős párharcot, és ugyanannyi pontot szerzett, mint a finn, illetve az Alfa Romeo idei tempóját is lehúzta a Ferrari motor gyengélkedése.

A másik oldalról azonban beszédes a statisztika, hogy Kimi a versenyeken így is viszonylag simán, 12-5 arányban múlta fölül olasz csapattársát, aki valószínűleg csak a Ferrarinak köszönheti a 2021-es ülését, miután az Alfa Romeo sem tudja, miért döntöttek úgy, hogy Mick Schumacher nem az ő helyén mutatkozik be az F1-ben.

Kimi maradása sem volt még biztos a szezon elején, azonban a finn nyugodtan, azzal a tudattal dönthetett a jövőjéről, hogy az Alfa Romeo biztosan neki adja az egyik ülést, ha maradni akar, Kimi pedig ezt ki is használta.

Annak ellenére, hogy nem tudott mindig a pontszerző helyekért küzdeni, idén is összegyűlt egy kis csokor Kimi idei aranyköpéseiből, amit az F1 hivatalos Twitter oldala rakott ki.

 

A személyes kedvencünk még ki is maradt, amikor Räikkönen vitte el egy körre a Nordschelifén Giovinazzit egy Alfa Romeo Giuliában, aki kissé megijedt Kimi tempójától.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kvjat: talán csak most értem meg igazán egy Forma-1-es topcsapathoz
Következő cikk Ricciardo néha nagyon stresszesnek találta az idei Forma-1-es szezont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország