99 százalék, hogy Perez versenyezni fog Spanyolországban

megosztás
hozzászólás
99 százalék, hogy Perez versenyezni fog Spanyolországban
Szerző:
, Szerkesztő

A Racing Point csapatvezetője, Otmar Szafnauer 99 százalékig meg van győződve arról, hogy Sergio Perez részt vehet majd a most hétvégi Spanyol Nagydíjon, miután mindkét silverstone-i versenyt ki kellett hagynia.

A mexikói pilóta pozitív koronavírustesztet produkált a Brit Nagydíj hetében, ezért végül mindkét ottani fordulót ki kellett hagynia. Helyére a tavalyi mezőnyből való kiszorulása után ismét lehetőséget kapó Nico Hülkenberg került, aki szépen helyt áll a rózsaszín csapatnál.

Perez helyzete jelenleg még bizonytalan, hiszen szüksége van egy negatív tesztre ahhoz, hogy ismét versenyautóba ülhessen, a Racing Point csapatfőnöke azonban tudja, hogy a mexikói állapota javult az utóbbi időben, és azt reméli, hogy versenyzője már Spanyolországban visszatérhet.

Még több F1 hír:

„99 százalékig biztos voltam abban, hogy Nico ül majd autóba mindkét silverstone-i futamon, most pedig már 99 százalékban biztos vagyok, hogy Checo visszatér Spanyolországban. Úgy tűnik, hogy a testében lévő vírus mennyisége jelentősen csökken, egyik tesztről a másikra. Szerintem mire Barcelonába érünk, már ő ül majd autóba. Ez azonban olyan, mintha a jövőt próbálnánk megjósolni.”

„Ha ez nem így történik, akkor ne feszítsenek keresztre, mert nem látom előre a jövőt. Viszont megnézve azt, hogy milyen ütemben hagyja el a vírus a szervezetét, ha ez továbbra is így marad, akkor rendben kell majd lennie, mire Barcelonába érünk” – tette hozzá Szafnauer.

Ellenkező esetben viszont a csapat megerősítette, hogy ha Perez ismét pozitív tesztet produkál, akkor újra Hülkenberg ülhet majd be az RP20-asba. „Ha Perez nem lehet az autóban, akkor Nico lesz ott.”

Nico Hülkenberg maga is megerősítette, hogy elutazik Spanyolországba a héten, és az indulása kizárólag Sergio Perez egészségi állapotán múlik majd.


F1 2020: itt a várva várt „My Team” hivatalos trailere a játékból

A Mercedes aláírhatja a Concorde-egyezményt, mégis idő előtt távozhat

Előző cikk

A Mercedes aláírhatja a Concorde-egyezményt, mégis idő előtt távozhat

Következő cikk

Így örült Hülkenberg kutyája a gazdi hazatérésének! (videó)

Így örült Hülkenberg kutyája a gazdi hazatérésének! (videó)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Spanyol Nagydíj
Versenyzők Nico Hulkenberg , Sergio Perez
Csapatok Racing Point
Szerző Egri Dávid