„Kihajtott a bokszból, és rögtön az első körben gyorsabb volt, mint bárki”

Az már egészen korán nyilvánvalóvá vált, hogy Max Verstappen a motorsportok egyik legnagyobb tehetsége, amit Van der Garde visszaemlékezései is bizonyítanak. A holland szerint elképesztő sebességre volt képes fiatalon a 2021-es szezon bajnokságának éllovasa.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, and Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az egykor Forma-1-et is megjárt Van der Garde 2002-ben gokartozásban világbajnoki címet ünnepelhetett, és az edzője nem más volt, mint Jos Verstappen. A holland most arról nyilatkozott, hogy Max Verstappent a volán mögött látni egészen szürreális élménnyel ért fel akkoriban.

„Egészen különleges volt látni egy ilyen kis fickót a kormány mögött. A végén persze már fantasztikus karriert futott be a gokartoktól kezdve egészen odáig, ahol most van” – folytatta az egykori F1-es, aki közelről követhette a fiatal holland fejlődését.

„Nyolcéves korában már két évvel idősebb fiúkat győzött le. Mindenkit kinyírt (a pályán).”  Van der Garde ezt követően azzal folytatta, hogy Jos Verstappen rögtön tisztában volt vele milyen tehetséges pilóta lehet Maxből.

Még több F1 hír:

„Nyilvánvalóan látta, hogy a fia jó. Az első angliai teszt után telefonon beszéltem vele. Azt mondta: amit most tapasztalok, az nem normális. Kihajt a bokszutcából, és rögtön az első kört gyorsabban teszi meg, mint bárki más. Ez a fiú hihetetlen.”

Úgy tűnik, a korai jóslatok beváltak, hiszen Max Verstappen idén két futammal a vége előtt vezeti az F1-es világbajnokságot, ráadásul számos győzelmet szerzett már pályafutása során.

Egykori csapattársainak is hiányozni fog Räikkönen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill szerint veszélyes lesz Szaúd-Arábia, félti a pilótákat
Következő cikk Ricciardo: Verstappen már megfontoltabb, de ugyanolyan agresszív

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország